Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 2. szám - EURÓPAI UNIÓ - Kántor Zoltán: A nemzet kérdése a nemzetközi porondon
Kántor Zoltán ta/szocialista állam mától piacgazdaság, a tegnapi egypártrendszer mától többpártrendszer stb. A korábban magát a szocialista államnak nevező, a kisebbségi kérdést megoldottnak tekintő állam azzal szembesült, hogy területén aktivizálódnak a nemzeti kisebbségek, azzal kellett szembenéznie, hogy a többséghez tartozó politikai elit egy része (helyenként a meghatározó többsége) a befejezetlennek tekintett nemzetépítést kívánja folytatni.1 Függetlenül attól, hogy a régi alkotmányt módosították, vagy alkot- mányozó nemzetgyűlés szövegezte meg az új alkotmányt, a politikai elitnek politikai választ kellett adnia arra, hogy a nemzeti kisebbségek számára milyen jogokat biztosít, hogyan viszonyul a határain kívül élő nemzettársakhoz, illetve - nem utolsósorban - arra, hogy milyen legyen a nemzeti öndefiníció. A térség államainak döntő többsége a nemzetállami meghatározás, illetve politika mellett tette le a voksát.2 Aligha találunk Európában olyan államot, amelyben a nemzeti kisebbségi problematika ne kerülne időnként a politikai napirendre. A nemzeti kisebbségek védelme, illetve a nemzeti/etnikai kisebbségek meghatározása a legutóbbi időkig nem került összefüggésbe az anyaország, illetve a nemzet meghatározásának kérdésével. Kutatói szemszögből ez a probléma lényegének félreértése, ám a politika nézőpontjából ez érthető. A társadalomtudományok a nacionalizmus kialakulását, a - többségi és kisebbségi - társadalmak nemzeti alapon történő szerveződést vizsgálják, míg a politika megoldásokat keres adott kérdésekre. Az állami álláspontokat előtérbe helyező uniós kisebbségvédelmi politika gyakorlatilag nem a kisebbségek érdekének szemszögéből, hanem a stabilitásra tekintettel közelíti meg a kisebbségi jogokat.3 Az európai társadalmak fejlődése nem érthető meg a nacionalizmus intézményesülése nélkül. A nacionalizmus teremti meg a nemzeti alapon szerveződő államokat, és intézményesíti nemzeti alapon a többségi és kisebbségi társadalmakat. A nemzeti alapú összetartozás alapvető értékké vált az adott csoportban, és ezen az sem változtatott, hogy a csoport adott része(i) más nemzetállamok területére kerültek. Habár a kisebbségben élők és az anyaországban élők számára is egyértelmű, hogy egy adott nemzethez tartozóknak tekintik magukat, a kisebbségvédelem ezt a legutóbbi időkig nem vette figyelembe. A Velencei Bizottságnak a státustörvényről szóló jelentéséig az anyaország, anyaállam egyetlen kisebbségmeghatározásban sem jelent meg. Szemléltetésképpen két kisebbségmeghatározást idézek, az elsőt a Velencei Bizottság dolgozta ki 1991-ben: „Olyan csoport, amely számban kisebb, mint azon állam népességének fennmaradó része, amelynek tagjai, bár az adott állam polgárai, olyan etnikai, vallási vagy nyelvi ismérvekkel rendelkeznek, amelyek különböznek a népesség többségétől, és az az akarat vezérli őket, hogy megvédelmezzék kultúrájukat, hagyományaikat, vallásukat vagy nyelvüket." A tág körben elfogadott, Capotorti-féle nemzeti kisebbségmeghatározás pedig így hangzik: 42 Külügyi Szemle
