Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - KÖNYVRECENZIÓ - Molenkamp-Szűcs Rita: Diplomataiskola kezdőknek és haladóknak
Diplomataiskola kezdőknek és haladóknak tatkoztak. Pártot alapított, melynek programpontjaiban már akkor jelentkezett magas fokú szociális-szolidáris elkötelezettsége. 1968-ban holland állampolgár lett. Rögtön belépett a Katolikus Néppártba (Katholieke Volkspartij - KVP). Politikai funkcióit Gábor Dzsingisz a kereszténydemokrata párt (Christen-Democratisch Appél - CDA) jelöltjeként töltötte be, amely a katolikus és protestáns pártok fúziójából jött létre 1980-ban. Tagja volt pártja külügyi és kelet-közép-európai bizottságainak. Az egyesült Európa gondolata a kezdetektől fogva szerves része volt az európai kereszténydemokrata pártok politikájának, képviselői mindig is élharcosai voltak az európai egység megvalósulásának. Gábor Dzsingisz párttársaival, többek között a mostani miniszterelnökkel, Jan Peter Balkenendével gyakran járt Magyarországon, hogy segítse a magyar kereszténydemokrácia újjáéledését és integrációját az Európai Néppártok Közösségébe. 1990-ben mezőgazdasági államtitkár lett Ruud Lubbers kormányában (1990-1994), amely kezdeményező szerepet játszott a koppenhágai kritériumok kidolgozásában, amelyekkel a közép-európai államok iránymutatót kaptak a csatlakozáshoz. A kormány tagjaként kiemelkedően jó kapcsolatokat ápolt az Antall-kormány több miniszterével, legfőképpen a miniszterelnökkel. Rendkívül szoros együttműködés jött létre Magyarország és Elollandia között a természetvédelmi tárcák tevékenységeinek ösz- szehangolásában. Az „ökológiai hálózat,, rendszerének elismerése a kilencvenes évek elején kulcsfontosságú szakmapolitikai hangsúlyt kapott a nemzetközi, de különösen az európai természetvédelem terén. Nyilvánvalóvá vált, hogy a nem védett természetes és természetközeli élőhelyek sem lehetnek elszigetelt egységek; azokat is funkcionális rendszerben, ökológiai struktúrában kell értékelni és kezelni, hogy a kisebb-nagyobb élőhelyek összekapcsolása valamilyen módon megvalósuljon. Először 1993-ban, a maastrichti konferencián vetődött fel egy európai szintű ökológiai hálózat létrehozásának igénye. A jelenleg működő Európai Ökológiai Hálózat (EECONET) stratégiai koncepciójának kidolgozása a szoros holland-magyar együttműködésnek a gyümölcse. Pártja, a CDA parlamenti képviselőjeként 1994 és 1998 között tagja volt a parlament külpolitikai és mezőgazdasági bizottságának, alelnöke a területfejlesztési-lakásépítési és környezetvédelmi bizottságnak. Tagja, majd vezetője volt az EBESZ holland parlamenti delegációjának. 1998-ban a magyarországi parlamenti választásokat megfigyelő EBESZ- küldöttség különleges megbízottjának választották. Jó kapcsolata a magyar kormánnyal továbbra is folytatódott. Nagyra értékelte a Hom-kormány azon próbálkozásait, hogy a külföldön élő magyar szakembereket bevonja az ország jövőképének, stratégiájának kialakításába. Meghívott előadója volt a kormány által 1997-ben rendezett Magyarország - 2000 konferenciának, melynek keretében külföldi és hazai magyarok tanácskoztak az országról jól megfontolt tematika mentén. (A konferencia témái az euroatlanti integráció elősegítése, Magyarország képének alakulása a különböző országokban, a magyar tudomány és kultúra ismertsége és terjesztése, a Kárpát-medencei és a nyugati magyarság kapcsolatai az anyaországgal Magyarország modernizálásának tükrében voltak.) 2008. tavasz 203