Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Réti György: Filippo Anfuso "Boldogtalan Magyarországa", avagy: egy olasz diplomata háborús emlékei hazánkról
Réti György jólétnek, amely eltávolította őkef •' háború rémítő arculatától. Civilizált formában mi is elkértük Magyarországtól azt, amit a kölcsönös gazdasági megállapodások előírtak. Az átadásban tapasztalható nehézségeket a németek számlájára írták mindaddig, amíg Berlin nem vált a kötelező magyar élelmiszer-szállítások egyetlen kedvezményezettjévé. E fájdalmas szállításokkal párhuzamosan a németellenes szerencsejátéknak gyakori, komplikált, előttem kevéssé ismert és sötét oldalai is voltak. Ismertem az egymással szemben álló két csoportosulást, látogattam is őket, kivéve a Horthy-rendszer nyílt ellenzőit, mint Szálasit és Imrédyt. Hozzájuk sohasem közeledtem, mert a velük való kapcsolattartást barátságtalan gesztusnak tekinthették volna a kormányzóval szemben, akihez engem akkreditáltak. Szálasi, Imrédy, Bach (a Volksdeutchen vezetője) és Bárdossy voltak Németország igazi szövetségesei, miközben a Tengellyel közös háborút politikai ellenfeleik folytatták. Az éghajlati és civilizációs különbségek hirtelen eltűntek Itália és Magyarország között a közöttük meglévő csodálatos érdekazonosság következtében. Ezt egy hatékony ellenséges diplomácia jól ki tudta volna használni. Ennek azonban éppen az ellenkezője történt: a németek elfojtották a magyar összeesküvést, amely egyébként a szemük előtt folyt, éppen egy évvel később, mint a hasonló olasz kísérletet. így sem ők, sem a Szövetségesek nem tanultak belőle, mert lelkűk annyira el volt telve a háború végsőkig való folytatásának szükségességével, az önkényuralmi vagy német receptek alapján. A háború így pusztán biológiai üggyé degradálódott: mindenki egyetértett azzal, hogy be kell fejezni, ugyanakkor mindenki el volt bűvölve tőle, és senki sem volt képes visszatartani kiszélesedését. És mivel az én kötelességem az Emlékiratok megírása, azaz a megtörtént események leírása, a háború utáni volt ellenségek épülésére elmondom, hogy az emberek a hősi jólneveltség jegyében harcoltak, vagyis az olaszok, németek és angol-amerikaiak azért hagyták megölni magukat, hogy ne cáfolják meg a mindnyájukat lelkesítő társadalmi fegyelmet. Ha egy jóakaratú amerikai annyiszor tette volna meg a Róma-Budapest utat, rövid megállásokkal a két fővárosban, mint én, könnyedén arra a következtetésre jutott volna, hogy ellenségeik fő törekvése a háború befejezése volt, de senki sem tudta, hogyan, mivel Hitler és Roosevelt továbbra is egyformán gondolkodott és fejezte ki magát. Róma és Budapest között közelről láthattam, hogyan lehet elveszteni egy háborút. Olyan ez, mint amikor kedvenc csapatod veszélybe kerüléséhez asszisztálsz a labdarúgó-bajnokságban, és csapatod színei gyorsuló és egyre erősödő ütemben távolodnak a győzelemtől az elkövetett hibák, hiányosságok és határozatlanságok miatt, a bosszús néző pedig mindezt mérgesen és tehetetlenül szemléli. Azonnal kijelentem: nem lehet kétség, hogy győzni vagy veszteni akartam a háborúban, nem vállalok semmiféle utólagos önsanyargatást! És minő keserűség volt azt érezni, hogy ezek a derék magyarok olasz mivoltomban, egyetlen baráti gesztusként azt várták tőlem, hogy csatlakozzam németellenes összeesküvésükhöz. Én is az értelem ellen harcoltam, de más úton és módon: futkosás volt ez a legkülönbözőbb, úttalan utakon. És az európai bonyodalmakhoz még hozzátettek az amerikaiak is, akikkel mindenki két évvel korábbi megoldásról álmodott, talán előre látva, hogy e két év alatt megérlelődik a kijavíthatatlan: a mészárlások és a különleges bíróságok! Megismétlem: a háború szörnyű befejezéséről szóló, a magyarok, az olaszok vagy a németek által nekem elmondott rosszindulatú próféciák nem késztetnek pironkodásra. Kész lennék a 190 Külügyi Szemle
