Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Réti György: Filippo Anfuso "Boldogtalan Magyarországa", avagy: egy olasz diplomata háborús emlékei hazánkról
Filippo Anfuso „boldogtalan Magyarországa Kihasználtam az alkalmat, hogy elmondjam neki, amit erről tudtam: a magyarok próbálkoztak minden irányban, de semmiféle végleges eredmény nem született. Nem az ő hibájukból, hanem mert a Szövetségesek nem voltak eléggé hajlékonyak, és azt akarták, hogy a magyarok egyedül kaparják ki a gesztenyét a tűzből. Azt vártam, hogy kifakad a magyarok ellen, de nem ez történt. Úgy vélte, hogy a magyaroktól és a románoktól érkező ajánlatok másodlagos értékűek, az egyetlen figyelemre méltó dolog egy japán közvetítés lenne a Szovjetunió felé. Ez azoknak az érveknek az erejével mutatná meg a helyzetet Hitlernek, amelyek közül a legutolsó és legsokkolóbb Sztálingrád volt, még ha igyekeztek is hallgatni róla. Nem tetszett neki az a gondolat, hogy Kállay vagy Antonescu javaslatainak közvetítőjeként menjen el Hitlerhez. Ciano februártól már nem volt külügyminiszter, és nagyon megszenvedte a lefokozást: az apósával való szembenállása ekkorra vált nyílttá. Ez azonban nem összeesküvés volt, hanem a Commedia dell'arte vígjátéka! A Szövetségesek kimaradtak ezekből a manőverekből, abból a megfontolásból, hogy leginkább ez segíti elő Itália kiválását a háborúból. Ciano így magára maradt a rosszkedvével. Két különböző érzéssel küszködtem: egyrészt örültem annak, hogy kimaradtam ezekből a kétségbeejtő római játékokból; másrészt kénytelen voltam megállapítani, hogy az egyre növekvő rosszkedv, az összeesküvések vagy a Commedia dell'arte - a háborús illúzióvesztéssel együtt - a legrosszabbak felé vezetnek bennünket. Ciano lelkiállapota zavaros volt. Azt kérdeztem magamtól, ha nem hagytam volna el Rómát 1941-ben, meg tudtam volna-e akadályozni a vágyaknak és a felháborodásnak azt a zűrzavarát, amely nyári zivatarként jelent meg az arcán. Már ekkor megerősítette kapcsolatait azokkal a tábornokokkal, akik szövögették terveiket, amelyek végül Mussolini megbuktatásához és a kapitulációhoz vezettek: Carbonival43, Castellanóval44 és Ambrosióval45. Egyidejűleg megosztotta Mussolini iránti sértettségét más személyekkel - mint például Bottai és Grandi46 -, akik nagyon megfontolt és mély gyűlölettel viseltettek a Diktátor iránt. Magyarországon a megadás és a Szövetségesek megnyerésének igényét a primitív és ösztönös etnikai bölcsesség, valamint a nemzeti szükségszerűség felismerése sugallta. Rómában viszont nem lehetett megérteni, hogy hol végződött és hol kezdődött a bosszú szándéka, a köpönyegforgatás vágya, az új hatalom szükséglete, a háború megszüntetésének akarata, a diktatúra által kiváltott fáradtság, a megalázkodás és a megzsaroltság iránti epekedés. Mussolini tekintete ugyanolyan sötét volt, mint Görögország napjaiban,47 Ciano pillanatnyi barátaival titkos összejövetelekre járt, amelyek ugyanannyira voltak haszontalanok, mint amennyire illegálisak. A római tréfák hirtelenül kegyetlenné és szenvedélyessé váltak: azaz az üstökös vonult át arrafelé! Rómában a szereplők játékos magatartása sem tudta megszüntetni ennek a színpadnak ki- tapinthatatlan ünnepélyességét: még a szúnyogok szokásos és teátrális zümmögése is hallható volt a háborús háttérben. A Róma és Budapest közötti jövés-menéseim megerősítették bennem azt, hogy Sztálingrád után Európa megérett a békére. Ajózan ész elleni háború azonban általánossá vált, azaz a háború német értelmezése áthatotta annak valamennyi részvevőjét. Hitler a konfliktus vitelének egyetlen felhatalmazott prófétájává vált, ami az ő előírásai és útmutatásai szerint zajlott. Churchill 2008. tavasz 187
