Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Gecse Géza: Pánszlávizmus az orosz és a szovjet külpolitikában, 1914-1991
Pánszlávizmus az orosz és a szovjet külpolitikában 1914-1991 Jegyzetek 1 A doktrína erőteljes „ösztönzője" az olasz és a német egységmozgalom volt. A konkrét területi elképzelések az 1860-as évek második felétől jelentek meg Ivan Akszakov, Nyikolaj Danyilevszkij, Alekszandr Sztronyin, Alekszandr Kirejev tábornok, Konsztantyin Leontyjev és Fjodor Dosztojevszkij munkáiban. A doktrína az 1877-78-as orosz-török háborúban a cári külpolitikát erőteljesen befolyásolta. 2 Az első világháború győztes befejezésétől I. Miklós Konstantinápoly és a tengerszorosok megszerzését remélte. Oroszországnak szövetségeseivel, Nagy-Britanniával és Franciaországgal 1915 márciusában végre sikerült megkötnie az úgynevezett Konstantinápoly-egyezményt. Ennek értelmében az antant győzelme esetén Oroszország megkapta volna Konstantinápolyt, a Boszporusz nyugati partvidékét, a Dardanellákat és Dél-Thrákiát. Bár a hadicélokat ekkor még pontosan nem konkretizálták, nyilvánvaló volt, hogy Oroszországnak Ausztria-Magyarország és Németország területeiből is jutott volna. Hans Kohn: Pan Slavism. Its History and Ideology. 2. ed., Revised. New York: Vintage Books, 1960 (a továbbiakban: Kohn I960), 257-258. o. A Konstantinápoly-egyezmény megkötéséről részletesen: Sz. D. Szazonov: Végzetes évek. Genius Kiadás, é. n. (A továbbiakban: Szazonov 1919) 358-366. o., illetve röviden Lengyel István: Oroszország-Szovjetunió 1917-1939. Budapest: IKVA, 1991 (A továbbiakban: Lengyel 1991) 28-29. o. 3 A háború közvetlen kiváltó oka az volt, hogy Szarajevóban 1914. június 28-án szerb terroristák meggyilkolták Ferenc Ferdinánd trónörököst. Augusztus 5-én a Monarchia Oroszországnak is hadat üzent. Németország augusztus 1-jén Oroszországgal, két nap múlva Franciaországgal és Belgiummal lépett háborúba. Palotás Emil: Kelet-Európa története a XX. század első felében. Budapest: Osiris Kiadó, 2003. 69. o. 4 „A legbiztosabb módszer, hogy Németországra érzékeny csapást mérjünk és világhatalmi törekvésében elgáncsoljuk, a Habsburg-monarchia ingadozó épületének lerombolása volt, amely már régen összeomlással fenyegetett, de létezésének utolsó napjáig megmaradt az európai zűrzavarok főfészkének." Szazonov 1919, 314. o. 5 Szimbolikus, hogy Szentpétervárt, az orosz fővárost (oroszul Szankt-Petyerburgot) néhány héttel a német hadüzenet után, 1914. szeptember 1-jétől Petrográdra „szlávosította" a cári kormányzat. Maurice Paléologue: A cárok Oroszországa az első világháború alatt. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1982, 62. o. 6 Szazonov külügyminiszter 1914. szeptember 14-én meghirdetett béketervében egy trialista, Ausztriából, Csehszlovákiából és Magyarországból álló átrendezést körvonalazott. „Bosznia, Hercegovina, Dalmácia, illetve Észak-Albánia a terv szerint Szerbiához kerül, a Németországhoz és a Monarchiához kapcsolódó lengyel területek pedig Oroszországhoz. Paléologue-gal beszélgetve azonban azt hangsúlyozta: „Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni." (1915. január 1.)" Ugyancsak 1914 őszén jelent meg Moszkvában a jövő Európájának térképe, amelyen Csehország és Magyarország önálló államként szerepel; Szerbia az előbbiek mellett megkapja Horvátországot is; Macedónia Bulgáriáé, annak jutalmaként, hogy az antant mellé áll. Oroszországé Bukovina, Kelet-Poroszország, s a német és osztrák lengyel területekkel kiegészített Lengyelország. A Russzkoje Szlovo nevű orosz lap Nyikolaj Nyikolajevics nagyherceg Ausztria-Magyarország nemzeteihez intézett 1914. szeptember 15-i kiáltványának interpretálása szerint Erdély és Dél-Bukovina Romániával, Isztria és Dél-Tirol Olaszországgal egyesül. A lap úgy véli, hogy a független Ausztria feladata lesz Németország elválasztása a Közel-Kelettől. A független cseh állam azért nem hozható létre, mert a cseh néprajzi és történeti határok között az ország tengeri kijárata nem oldható meg. Hangsúlyozza azonban Mii- gyarország függetlenségét, amellyel 1849 hibáját teszi jóvá az orosz külpolitika. Majoros István: Vereségtől a győzelemig. Franciaország a nemzetközi kapcsolatok rendszerében (1871-1920). Budapest: Eötvös Kiadó, 2004, 216. o. 7 19. századi előzmények után az eurázsiai iskola vagy az eurázsiai imperializmus „klasszikus" képviselői, így Nyikolaj Trubeckoj herceg, Pjotr Szavickij, az orosz történelemben nem a szláv jellegnek, hanem a területnek, a geopolitikai tényezőnek tulajdonítottak döntő jelentőséget. 2008. tavasz 159
