Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Gecse Géza: Pánszlávizmus az orosz és a szovjet külpolitikában, 1914-1991
Pánszlávizmus az orosz és a szovjet külpolitikában 1914—1991 1949-től, Maóék hatalomra jutásával, Kína is a „szocialista népek testvéri családját" erősítette.83 A Távol-Keleten 1950 és 1953 között a Szovjetunió Eszak-Koreát és Kínát támogatta a koreai háborúban.84 A szovjet-jugoszláv viszony eközben, 1952-re mélypontjára jutott, ekkor a két ország között háború kitörésével számoltak.85 Moszkva igényt tartott az általa vezetett világmozgalom egységes irányítására, Jugoszlávia viszont nem volt hajlandó oly mértékben behódolni, mint az összes többi „népi demokrácia". Az eset Sztálin szemében azért tűnt veszélyesnek, mert precedenst teremtett. A belgrádi vezetés ugyanis ezzel „rossz példát" mutatott a kommunista államoknak, ami viszont sértette Moszkvának a hatalmi monopóliumra vonatkozó igényét. 1948 decemberében a következő fejtegetés jelent meg a Kominform lapjában: „A Szovjetunióval szembeni magatartás mutatja meg, ki maradt hű a proletár internacionalizmus ügyéhez." Vagyis: „A »proletár internacionalizmus« lett a Szovjetunióhoz való hűség rejtett szinonimája."86 Ez a proletár internacionalizmus, még ha az oroszok szemében nehezen volt is különválasztható a szovjet „nemzettudattól", ettől kezdve immár nem a szláv-pánszláv jegyeket hangsúlyozta. A Sztálint 1953-ban felváltó Nyikita Szergejevics Hruscsov az atomfegyverek, illetve az interkontinentális ballisztikus rakéták birtokában a megváltozott nemzetközi erőviszonyokból más következtetéseket vont le, mint elődje.87 A változásokhoz időre volt szükség, bár a Koreában 1953. július 27-én megkötött fegyverszüneti egyezményt már a sztálini örökséggel való szakítás első jeleként lehetett értékelni. A Szovjetunió és Jugoszlávia között is javult a viszony, nem akkora mértékben ugyan, mint a szovjetek szerették volna, de ennek szubjektív okai is voltak.88 Az NSZK NATO-hoz való csatlakozása, a osztrák államszerződés és a Varsói Szerződés 1955-ös létrehozása után az 1956. február 25-én kezdődő XX. kongresszus mérföldkőnek bizonyult a szovjet külpolitikában is. Nyikita Szergejevics Hruscsov titkos beszédében89 olyan alapkérdést tett fel, amely nem szerepelt a marxizmus-leninizmus klasszikusainál: „Lehet-e a szocializmus világméretű győzelmére hivatkozni, ha ennek a szovjet civilizáció pusztulása az ára?90 A Sztálinéval is szöges ellentétben álló hruscsovi álláspont a következő: a kapitalista világgal való összeütközés nem szükségszerű, vagyis a világháború elkerülhető. Azzal, hogy meghirdette „a békés egymás mellett élés" politikáját, Hruscsov revízió alá vette, vagy ahogy a szovjet párt szóhasználatából megszoktuk: „alkotó módon továbbfejlesztette" a leninizmust.91 Ezen az „újításán" kívül Hruscsov beszédének igen fontos tétele volt a „szocializmushoz vezető utak különbözőségének" az elismerése. Eredőjét tekintve Hruscsov a békét, a szovjet blokkon belüli különböző önálló szocialista fejlődési utak lehetőségét ígérte, azt, hogy a munkásosztály nem feltétlenül és kizárólag csak fegyveres úton, hanem békésen, akár a parlamenti hatalom megszerzésével is hatalomra juthat.92 Ekkor még nem lehetett persze tudni, hogy a gyakorlatban mi az, amit a Szovjetunió Kommunista 2008. tavasz 155
