Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - ELMÉLET - Rónay Miklós: A katolikus egyház egységes nemzetközi szerződő fél
Rónay Miklós ilyen társaságok pénzügyi stb. aspektusait tudják szabályozni (ezzel az egyháznak sincs semmi gondja), ezzel az államot érdeklő szempontokat már el is intézték. Valóban, sok olyan ország van, amellyel az egyháznak nincs szerződése, és az egyház-állam viszony így is teljesen kielégítő. Ez a viszony az egyház szempontjából is hasonlóképpen értelmeződik. Az egyház globális, anacionális jogrendje és az egyes területeken élő államok jogrendje „elmegy egymás mellett", és nem keverednek egymással konfliktusba. Az az alapeset, hogy mivel a két jogrend természetében, vagyis az élet általuk szabályozni kívánt aspektusaiban alapvetően különböznek - csak formájukban, jogtechnikájukban igen hasonlóak egymáshoz -, egymással érintkezési pontjuk sincsen. A mindennapi élet azonban hozhat olyan helyzetet, amikor a felek jónak látják, hogy az egyébként - jogfilozófiailag és jogtechnikailag - egymástól függetlenül és egymásról gyakorlatilag tudomást sem vevő jogrendek módjára működő jogi vertikumok között érintkezési ponto(ka)t létesítsenek.10 Ez a felek szabad politikai elhatározásával, nemzetközi szerződésben történhet. A konkordatárius szerződések preambulumaiban ennek okát is meg szokták adni. A szerződési okok között általában az adott állam területén élő népesség, társadalom nagyobb java, az oktatás, a rászorulókról való gondoskodás, a közös patrimónium védelme és karbantartása szokott leggyakrabban szerepelni, mint a területen élő egyházrész és az illető ország államának közös problémái, mindkettőt érintő kérdések. A preambulumban felsorolt ilyen elvekből eleve érezhető, hogy a felek valóban politikai természetű elhatározás alapján kötötték a szerződést. Az 1990 óta a kelet-közép-európai országokkal kötött szerződések preambulumai elég hosszúak. Ennek valószínűleg az a magyarázata, hogy a létezett szocializmus utáni kapcsolat-újrafelvételeknek, illetve a jó viszony újbóli deklarálásának érthetően politikai töltete van. Ezekben a szerződésekben a kelet-közép-európai országok lehetőséget láttak arra, hogy a nemzetközi közösség irányában ünnepélyes formában is kifejezzék, hogy újra tiszteletben kívánják tartani a vallásszabadság elvét. Ha a preambulumokban szereplő általában szokásos szempontokat kibontjuk, láthatóvá válik, hogy a felek magával a szerződéssel elismerik a másik legitim autoritását a másik által kultivált területen.11 Egyrészt azt, hogy mindkettő az adott területen élő lakosságnak a - saját szemlélete és természete szerint értett - nagyobb javán munkálkodik, másrészt azt, hogy a szerződő felek úgy értelmezik a helyzetet, hogy a másik fél a tevékenysége által - pozitív extemáliák nyújtásával - javítja az ő tevékenységének hatékonyságát. Éppen ennek a felismerése jutatta a feleket ahhoz a külpolitikai döntéshez, hogy ha egymást az eddigieknél jobban segítik, akkor növekedhetnek is a másik által előállított pozitív externáliák nyújtotta előnyök. A szerződés által mindketten előnyösebb helyzetbe jutnak, mint amilyenben a szerződés megkötése előtt voltak (pozitív összegű játék). A nemzetközi szerződés tehát a másik féllel való intenzívebb együttműködést politikailag deklarálja, egyszersmind jogilag szabályozza. Ez még nem jelenti azt, hogy az állam „elkezdené érteni", hogy az egyháznak mi a tevékenysége, mindössze azt no Külügyi Szemle
