Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - ELMÉLET - Peterecz Zoltán: Az unilateralizmus az amerikai külpolitikában
Az unilateralizmus az amerikai külpolitikában egy fegyveres erőegyensúlyon", nem nagyon zavarta a bosszútól fűtött európai győztes hatalmakat.12 Egyetlen sikere a Népszövetség életre hívása volt, de a kongresszus ellenállása miatt az Egyesült Államok soha nem lett tagja a szervezetnek. A hamarosan élet- képtelen Népszövetség agóniája és elkerülhetetlen bukása egy dologról viszont meggyőzte az amerikai politikai elitet: nélkülük nem képzelhető el egészséges és működő nemzetközi rendszer. Ez volt a mögöttes gondolat, amikor Franklin Delano Roosevelt egy újabb, remélhetőleg hatásosabb nemzetközi rendszert álmodott meg: az Egyesült Nemzetek Szövetségét. Hosszú unilateralista periódus után tehát egy multilateralista Egyesült Államok jelent meg: Amerika hitte, hogy egy nemzetközi szervezet, ami az amerikai liberális értékeken alapszik, és azokat követi, képes lesz ellátni hivatott feladatát, nevezetesen biztosítani az univerzális demokráciát. A kommunista blokk megjelenése a Szovjetunióval a középpontban azonban hamarosan nyilvánvalóvá tette egy ilyen álom megvalósíthatatlanságát. Elméletileg az ENSZ alkalmas lett volna a nemzetközi viszonyok kaotikus állapotának rendezésére. Ez azon a naiv amerikai képzeten alapult, hogy egy ilyen szervezet az Egyesült Államok által gyakorolt demokratikus elven fog működni, ahol mindenki partner lesz. Ez esetben Amerika lenne a nyertes, mert a világon elterjedne és megszilárdulna a demokrácia. De Roosevelt és tanácsadói két dolgot is hibásan mértek fel. Az egyik az volt, hogy Roosevelt megbízott Sztálinban, és azt gondolta, a Szovjetunió résztvevője lesz egy nemzetközi közösségnek. Az amerikai-szovjet ellentét viszont egyre jobban kiéleződött, és hamarosan kibékíthetetlen lett a viszony. Eredményképpen az ENSZ Biztonsági Tanácsában a szovjetek megvétóztak minden saját érdekükkel ellenkező javaslatot, így az elképzelt harmónia képe szertefoszlott.13 A másik amerikai tévedés az a majdnem vak meggyőződés volt, hogy olyan sok ország egy szervezet égisze alatt követni fogja az amerikai útmutatást. Más szavakkal, az Egyesült Államok kacérkodott a multilateralizmussal, és súlyos árat fizetett: túl sokszor volt rákényszerítve, hogy másokkal egyezkedjen csupán azért, mert a szervezet működésében uralkodó demokratikus elv nem kedvezett Amerikának. A hidegháború négy évtizedét nyugodtan lehet úgy jellemezni, mint olyan periódust, amikor az Egyesült Államok a saját maga által kreált multilateralizmus börtönének rabja, amely börtönben a bipolaritás a börtönőr. Természetszerűleg Amerika aktívan dolgozott szövetségi rendszerek egész során, ezek az érdekeit szolgálták, és behálózták az egész bolygót: az ENSZ, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank14 1945- ben, a GATT-egyezmény és az Amerikai Államok Szervezete (OAS) 1948-ban, a NATO 1949-ben, az ANZUS 1951-ben és a Délkelet-ázsiai Szerződés Szervezete (SEATO) 1954- ben.15 Mindez jól védhető álláspont volt, megannyi ellenlépés a szovjet világhatalmi próbálkozások ellen. Ennek ellenére, az idő előre haladtával egyre több amerikait ré- misztett meg, hogy az Egyesült Államoknak milyen mértékben muszáj tiszteletben tartani a kétpólusú és szövetségesi világ realitásait. Henry Kissinger már a hidegháború 2008. tavasz 99
