Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 1. szám - ENERGIAPOLITIKA - Faragó Tibor: A globális éghajlatváltozás veszélye és a nemzetközi együttműködés
Faragó Tibor és a méltányosság igénye alapján - távlati kibocsátásmérséklési célt sem vállalnak. Az egyezményhez hasonlóan tehát ezúttal is legalább arról megállapodás született, hogy majd a hatálybalépés után meg kell vizsgálni, hogy mit kell tenni az egyezmény, illetve a jegyzőkönyv célkitűzése érdekében. A „hezitálás" időszaka: 1998-2006 A következő években a kiotói jegyzőkönyv jelentőségéről, további sorsáról sokan és sokféleképpen vélekedtek. Az alapvető probléma megoldatlan maradt: a jegyzőkönyv keretében vállaltaknál sokkal nagyobb mértékű globális kibocsátáscsökkentésre volna szükség rövid időn belül. A kibocsátások csökkentésén túlmenően pedig már jelentős figyelmet kell fordítani az alkalmazkodásra való felkészülésre is, hiszen már elkerülhetetlennek látszik bizonyos mértékű változás a globális éghajlati és az azzal összefüggő környezeti feltételekben. Ehhez képest a jegyzőkönyv hatályba lépésével is gond volt. 1997-ben az Egyesült Államok alelnöke, A1 Gore személyesen vett részt a tárgyalások legkritikusabb részén, majd 1998-ban a szenátus döntése ellenére az Egyesült Államok elnöke képviseletében aláírta a jegyzőkönyvet. A választások után azonban az Egyesült Államok új vezetése elutasította ezt a nemzetközi megállapodást, mert indoklása szerint az káros a nemzetgazdaságra, és elfogadhatatlan, hogy a gyors gazdasági növekedésű államok (mint például Kína) semmilyen kibocsátáscsökkentést sem vállaltak. A jegyzőkönyv viszont részben egyfajta amerikai-orosz „tandemre" épül: miközben az Egyesült Államok hét- százalékos kibocsátáscsökkentést vállalt, az Orosz Föderáció csak szinten tartást (nem növekedést), annak ellenére, hogy a korábbi jelentős gazdasági visszaesés, majd az alapjaiban átalakuló gazdasági szerkezet miatt a kibocsátások óriási mértékben visszaestek az 1990-es szinthez viszonyítva. Nyilvánvaló volt, hogy az Egyesült Államok kezdeményezésére a jegyzőkönyvbe bevett „nemzetközi emissziókereskedelem" lett volna az a kapocs, amely ebben a vonatkozásban összekötötte volna a két nagyhatalmat: az Egyesült Államok viszonylag olcsón megvásárolhatta volna a nagy mennyiségű orosz kibocsátási jogot. Az Egyesült Államok nélkül viszont nem látszott elegendő kereslet erre - a tárgyalási szlengben forró levegőnek nevezett - kibocsátási jogra. Hosszú éveken át, alkalmanként a legmagasabb szinten folytak az egyeztetések az EU- és az orosz vezetés között a jegyzőkönyvhöz való orosz csatlakozásról. Nem hivatalosan két feltétel merült fel: az említett kibocsátási jogokból mekkora mennyiségre és milyen árra adható valamilyen garancia, valamint a jegyzőkönyvhöz való orosz csatlakozásért cserében az EU elősegítené-e az Orosz Föderáció tagságát a Világkereskedelmi Szervezetben. Emellett szinte eltörpült az a probléma, hogy a kiotói jegyzőkönyv rendelkezéseinek megfelelő értelmezéséhez és végrehajthatóságához hiányoztak a konkrét eljárási sza88 Külügyi Szemle
