Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 4. szám - ÁZSIAI VÁLSÁGÖVEZET - Vidák Rózsa: Változó identitások: a kurdok identitása a török nemzetállamban
Változó identitások: kurdok a török nemzetállamban rint a tradicionális délkeleti és a modem kivándorolt kurd képe túlságosan leegyszerűsítő. A nyugati nagyvárosokban éppúgy fellelhető a tradicionális életforma: Isztambulnak vannak hagyományosan konzervatív negyedei is, ahol nem élnek délkeleti bevándorlók.105 Isztambul úgy többszörözte meg területét és lakosainak számát az elmúlt pár évtizedben, hogy tradicionális iszlám életformát folytató életközösségek százai jöttek létre egymás mellett.106 Nyugat-Európa nagyvárosaiban szintén tetten érhető, hogy a muzulmán bevándorlók külön negyedekben élnek, ahol sok esetben az iszlám értékrend és életforma érvényesül. A tradicionális vs. modem identitású kurdok ellentéte tehát létező jelenség, de ezt a földrajzi távolságok nem vágják élesen ketté. Szegénység, kirekesztettség A kurd társadalom többsége a belső kitelepítések és a polgárháború hatására teljes mértékben leszakadt a török társadalomról. Identitásuk jelentős részét az egymás iránt érzett szolidaritás képezi. A török politika intézkedései és annak retorikája kapcsán a fejletlen délkelet egyre csak távolodott Isztambultól az elmúlt száz év alatt, gazdaságilag, társadalmilag, kulturálisan tovább marginalizálódott. A különböző kormányok inkább a PKK elleni harcra áldoztak a költségvetésből, a súlyos gazdasági problémák megoldására tett kísérletek szakmailag megalapozatlanok voltak, eleve kudarcra voltak ítélve.107 A kilencvenes években hozzávetőleg hárommillió embert űztek el, telepítettek át erőszakosan a nyugati partvidékre, illetve más nagyvárosokba.108 Több millióra tehető a gazdasági menekültek száma is. Az IDMC értékelései alapján tömeges visszatelepülésük egyelőre több okból is lehetetlen. Hiányzik a normális élethez szükséges infrastruktúra, közbiztonság, szociális ellátottság, iskola és munkalehetőség.109 Az emberek többsége nagyvárosi slumokban él, szegregáltan a törököktől. Ensaroglu szerint az olyan városokban, mint Adana, Mersin és Antalya, a kurd negyedekbe nem léphetnek be törökök, és ez fordítva is így van.110 A fentiek alapján úgy tűnik, mintha a kurdok a legalsó, kirekesztett társadalmi osztállyal lennének azonosak: aki kurd, az szükségképpen szegény is, és mindenki, aki szegény és kirekesztett (menekült), az kurd. Ez a felfogás erőteljesen jelen van főleg a török de a kurd közgondolkodásban is, még ha a kurd elit különböző csoportjai másképp is próbálják definiálni a kurd identitást. A kurdság határainak kijelölése ebben a tekintetben hasonlóan zajlik ahhoz, mint ahogy Ladányi és Szelényi jellemzi a cigányság klasszifikációját: „Nincs mód arra, hogy egy etnikai csoportot objektiven meghatározzunk. Minden etnikai csoport határa elmosódott: az, hogy ki van e határon »belül«, és ki esik azon »kívül«, nagymértékben attól függ, hogy ki végzi az etnikai besorolást."111 A klasszifikációból adódó eltéréseket jól szemlélteti egy személyes történet. Adanában megismerkedtem egy török angoltanámővel az egyetemen, aki meghívott a családjához. A vacsora alatt kiderült, hogy szülei az ötvenes években vándoroltak el 2007. tél 63