Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 4. szám - ÁZSIAI VÁLSÁGÖVEZET - Rada Csaba - Rada Péter: Törökország európai uniós csatlakozásának biztonságpolitikai aspektusai
Rada Csaba-Rada Péter téshozásban. Másik oldalról lényeges kérdés a politikai intézmények stabilitása, azaz hogy a politikai rendszer mennyiben képes állandóságot képviselni, illetve a társadalom elismeri-e az egész rendszert és a kormányt. Ide tartozik még az ideológia meghatározása is, mellyel a kormány igyekszik magyarázni döntéseit.37 Az EU szempontjából azért lényeges megvizsgálni Törökország politikai biztonságát, mert a régió, amelyben fekszik mind politikailag, mind pedig katonailag instabil. Kérdés, hogy Törökország képes-e önálló, stabil demokráciát létrehozni és fenntartani a térségben, miközben szomszédai mindenképpen ezzel ellentétes hatásokat „igyekeznek" kiváltani. Egy mindenképpen megállapítható: rendkívüli változások indultak be Törökországban, ami miatt már egyáltalán nem lehet az ország politikai rendszerét valamilyen statikus egységnek tekinteni. A választások előtt bár lelassultak a reformok, az AKP kormányzása alatt több jelentős változás történt a politikában és az ország Európai Uniót illető egész felfogásában. A jelenlegi helyzet legnagyobb problémája azonban az, hogy az átalakulás továbbra is az uniós csatlakozás ígéretéből táplálkozik. Az immár második ciklusát betöltő kormány azért volt képes fellazítani és „europaizálni" egyes megmerevedett struktúrákat, mert azt az Európai Unióhoz való csatlakozás hőn áhított ígérete legitimálta. A Törökország-EK társulási szerződés 1964 januárjától lépett életbe, amely ugyan nem jelentett semmilyen típusú kötelezettséget az EK részéről, viszont kilátásba helyezte a csatakozás lehetőségét, mint ösztönző tényezőt a demokratikus reformok végrehajtásához.38 Azonban az 1970-es évek folyamán változások történtek. Az újonnan csatlakozó országok, a gazdasági válság és a csökkenő német igény a török munkaerőre elterelték az Európai Közösség figyelmét Törökország irányából. Ehhez hozzájárult még 1974-ben a Ciprusi válság, ami kilátástalanná tette a tárgyalások előrehaladását. Az 1980-as évek végén újból meginduló tárgyalásokat az lassította le, hogy a két pólusú világrendszer összeomlott, amivel Törökország elveszítette a NATO-ban megszerzett geopolitikai jelentőségét.39 Ám négy évtizedes tevékenységért úgy érezte fontos értéket képvisel a nyugat számára, amiért elvárta a Közösségbe való felvételt, de hatalmas csalódást kellett átélnie. Az 1990-es évek végén a török társadalomra és politikai életre pozitív hatással elsősorban az volt, hogy az EK a csatlakozásra váró országok közé sorolta Törökországot.40 A török-EU vámunió létrejötte már gyakorlatilag a belépés kapuját jelentette török társadalmi érzékelés számára. Azonban a csatlakozást megint elhalasztották, ismét mély csalódást okozva Törökország társadalmának.41 A kérdés az, hogy a török politikai és társadalmi élet el tud-e viselni még több csalódást, hogy ennyi évi ígérgetés után, milyen következményekkel járhat az elutasítás? Különösen elrettentő lehet visszagondolni a tíz éve történt változásokra: Ugyanis az 1990-es évtized egyik kiemelkedő jelensége a politikai iszlám pártok felemelkedése. Bár a Refah párt, hatalomra kerülve széles körben hirdette magáról, hogy a legmérsékeltebb iszlamizmus követője és teljes mértékben elítéli a fundamentalizmust, érdeklődése mégis az Umma irányába fordult, mintegy szakítani próbálva a nyugati ori10 Külügyi Szemle
