Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 2-3. szám - IRAK ÉS AMI UTÁNA JÖN - Magyarics Tamás: Iraki homokszem az Egyesült Államok politikai gépezetében
Iraki homokszem az Egyesült Államok politikai gépezetében Az iraki „lecke" és az amerikai külpolitika lehetséges változásai A Bush-doktrína a nemzetközi terrorizmust, a tömegpusztító fegyverek elterjedését és az úgynevezett lator és kudarcot vallott államokat, valamint a fentiek összefonódását jelölte meg az Egyesült Államok nemzetbiztonságára leselkedő legnagyobb veszélyeknek. A tömegpusztító fegyverek proliferációját és újabb államok belső gyengeségét, illetve ösz- szeomlását Washington a rezsimváltással kívánja megelőzni. Irak megtámadása, többek közt, azt az üzenetet közvetítette mind a „gonosz tengelye" többi államának (Iránnak és Észak-Koreának), mind egy sor más országnak (például India és Pakisztán), hogy a nukleáris elrettentő erő garanciát jelenthet arra, hogy Washington nem lép fel erővel az illető állam ellen. Paradox módon tehát a Bush-adminisztráció felgyorsította a nukleáris fegyverek megszerzésére, illetve létrehozására irányuló törekvéseket az általa potenciálisan veszélyesnek ítélt államokban: abban a pillanatban, amikor ezek az államok szert tesznek a nukleáris elrettentő erőre, a rezsimváltoztatás lehetősége is drámai mértékben csökken. Igaz, a 2002. évi és a 2006. évi Nemzetbiztonsági stratégia (National Security Strategy, NSS) ezt a stratégiai célt elsősorban békés úton kívánja megvalósítani. Bush elnök „Szabadság napirendje" (Freedom Agenda) is ennek a gondolatnak a jegyében fogant ugyanúgy, mint annak a realizálása, hogy egy nyugati értelemben vett demokratikus társadalom alulról építkező és az adott környezetből szervesen kinövő képződmény. Konkrétabban: a gazdasági (piacgazdaság) és társadalmi (civil társadalom) alapokat kell létrehozni, az után lehet csak politikai felépítményről beszélni. A Bush-adminisztráció a globális stratégiával összhangban már lépéseket tett egy Közel-keleti partnerségi kezdeményezés (Middle East Partnership Initiative, MEPI) formájában, amelynek a célja hosszú távú szövetségek kialakítása a térségben. A kormányokkal való ellentmondásos tapasztalatok miatt az amerikaiak a program keretében mindenekelőtt nem kormányzati szervekkel próbálnak meg kapcsolatokat találni. A kezdeményezés szervesen illeszkedik a Condoleezza Rice külügyminiszter nevével fémjelzett „transzformációs diplomáciához" (transformational diplomacy).10 Bush elnök nevéhez pedig egy regionális szabadkereskedelmi kezdeményezés, a Middle East Free Trade Area (MEFTA) fűződik: a tervek szerint 2013-ra alakulna meg a szervezet. Az Egyesült Államok addig is szabadkereskedelmi megállapodásokat (Free Trade Associations, FTAs) köt különböző közel-keleti államokkal; eddig Marokkóval történt meg egy ilyen jellegű kétoldalú megállapodás aláírása. Az amerikai adminisztráció gazdasági irányú próbálkozásai emlékeztetnek az ázsiai „kis tigrisek" megerősítésére irányuló erőfeszítésekhez.11 Ezek a lépések egyértelműen arról árulkodnak, hogy a Bush-adminisztráció korábbi éveire jellemző unilateralizmus és az úgynevezett kemény hatalmi eszközök használatát egyre inkább a multilateralizmus és a „puha vagy lágy" hatalmi attribútumok váltják fel. Ez a tendencia a 2008-as elnökválasztás után feltehetően csak erősödni fog, függetlenül attól, hogy demokrata vagy republi2007. nyár-ősz 33
