Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Garadnai Zoltán: A De Gaulle-i keleti nyitás politika első lépései (1963. január 14.-1963. december 31.)
Garadnai Zoltán De Gaulle egyértelműen az amerikaiakat támogatta a kubai válság alatt. Roland de Margerie (Bonn) nagykövet a német határok, a német egység, Berlin, az újrafegyverkezés, illetve a Szovjetunióhoz fűződő viszony területein keresztül értékelte a francia politika lehetőségeit, és az alábbi konklúziót vonta meg: „Egészen addig, amíg Németország megosztott marad, az enyhülés nehéz lesz, mivel alapvető ellentmondás van az egyesülésre vonatkozó német elképzelések és a megosztás fenntartására irányuló szovjet politika között."59 A konferencián élénk vita bontakozott ki a német politikáról, a szovjetek félelmeiről, amelybe a szatellita országokban diplomáciai szolgálatot teljesítő diplomaták is belekapcsolódtak, és fő következtetésük az volt, hogy ezen országoknak a németkérdés alapvető és érzelmileg is meghatározó területet jelent. A vita során szóba került a frissen megkötött magyar-német kereskedelmi szerződés is, és Pierre Francfort budapesti követ megállapította, hogy azt a két fél eltérően értékelte. A magyarok ugyanis elsősorban szakdiplomáciai szinten igyekeztek a kapcsolatokat tartani, míg a németek nagyobb súlyt helyeztek a politikai aspektusra. Geoffroy de Courcel nagykövet (London) megállapította, hogy a keleti országokkal kialakítandó politikában a brit és a francia kormány érdekei alapvetően megegyeznek, de eltérően a franciaországi helyzettel, a brit kommunista párt jelentősége elhanyagolható. A francia nagykövet úgy értékelte, hogy a britek igyekeznek a nagyhatalmi pozícióikat és tekintélyüket visszaszerezni, amelyhez a hagyományos keleti kapcsolataik, illetve a speciális brit-szovjet kapcsolatok megfelelő eszközül szolgáltak.60 A brit keleti politika fő aspektusának a kereskedelmi kapcsolatokat tartotta, és úgy látta, hogy a britek szoros kapcsolata az amerikaiakkal az előbbiek diplomáciai mozgásterét is korlátozza. A francia diplomaták a fő riválisnak számító britek pozícióit is értékelték a kelet-közép-európai országokban, és eltéréseket érzékeltek. Magyarország esetében Francfort követ úgy látta, hogy bár a magyarok részéről a britek a franciákhoz képest kedvezőbb megítélést kaptak, de London nem használta ki a helyzetet, és a francia kulturális diplomácia pozíciói (annak ellenére, hogy a magyarok az angol kultúra és nyelv iránt komolyabban érdeklődtek) kedvezőbbek voltak. A kelet-közép-európai szocialista országokkal délután foglalkoztak. A bevezető előadást a francia külügyminisztérium Kelet-Európa szakértőjének számító Laloy tartotta, és három alapvető kérdést-vitapontot vázolt fel: 1. A szocialista országok viszonya az európai kérdésekhez. 2. A kínai-szovjet konfliktus és annak a blokkon belüli következményei. 3. A szocialista országok viszonya a harmadik világhoz, különös tekintettel Észak- és Fekete-Afrikára, illetve a Közel-Keletre.61 Az elemzések középpontjában belpolitikai, gazdasági és kulturális kérdések álltak, de azokat a lehető legszélesebb összefüggésekben igyekeztek értékelni, megvizsgálva ezen országok viszonyát Franciaországhoz, Európához, a Szovjetunióhoz és természetesen egymáshoz. A konferencián a szocialista országokban szolgálatot teljesítő diplomaták sorra mutatták be „országaikat", és ezekben az értékelésekben az instrukcióknak megfelelően 182 Külügyi Szemle
