Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 1. szám - AUSZTRÁLIA - Tolnai Ágnes: Ausztrália és Ázsia kapcsolatainak fejlődése a hidegháború után
Ausztrália és Ázsia kapcsolatainak fejlődése a hidegháború után podásokat tartja, ezért a délkelet-ázsiai térséggel is főként ezt az eszközt felhasználva mélyíti kapcsolatait. A szabadkereskedelmi megállapodások kereskedelem- és befektetésösztönző alkalmazásának hatékonyságával azonban nem minden szerző ért egyet, egyesek vitatják azok pusztán gazdasági céllal való létrehozásának pozitív hatásait. „A hidegháború idejében a baráti országok védelmi egyezményekről tárgyaltak. A globalizáció korában, úgy tűnik, udvarias gesztusok megtétele lett a szabadkereskedelmi övezetekről való tárgyalás"36 - amit a William Watson-Viet D. Do szerzőpáros azzal magyaráz, hogy a nagy számú kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás jelentős része ténylegesen nem működik. Megemlítik azonban azt is, hogy az Uruguay-forduló eredményeinél lényegesebb előrelépésekre számító országok ilyen szerződésekben keresik a kereskedelem liberalizálásának további lehetőségeit. Ausztrália ebbe az utóbbi csoportba tartozik, azaz stratégiájában a szabadkereskedelmi megállapodásokat a liberalizáltabb nemzetközi kereskedelmet szorgalmazó, elősegítő elemként határozza meg.37 Az Uruguay-fordulót Ausztrália mint a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági termelője és exportőre főként a piacok liberalizálásának kérdésében nem tartotta elég eredményesnek. Jól tükrözik ezt a dohai fordulóra megfogalmazott célkitűzései is: a nemzetközi kereskedelemre vonatkozó szabályok szigorítása és kikényszeríthetőségük erősítése, a mezőgazdasági exporttámogatások felszámolása és a termelési támogatások csökkentése, illetve a piacok nyíltabbá tétele és az általános vámszint csökkentés. A tárgyalásokon az ausztrál kormány kiemelt területként kezeli azokat a kérdéseket, amelyekben az Uruguay-fordulón nem tudott megfelelő eredményeket elérni, azaz az ország gazdaságának piacbővítése érdekében a piacnyitást és liberalizációt a mező- gazdaság és a szolgáltatások terén. A Cairns csoporttal38 annak vezetőjeként végzett diplomáciai tevékenysége jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a WTO 2005. decemberi hongkongi tárgyalásán a szervezet tagállamai a mezőgazdasági exporttámogatások 2013-ra történő teljes eltörléséről döntöttek.39 Ausztrália tehát William Watson és Viet D. Do elméletének értelmében a szabadkereskedelmi egyezményeket eszközként használva mezőgazdasági és szolgáltatásexportjának erősítése érdekében keresi azokat a potenciális partnereket, akik meg kívánják nyitni piacaikat az ausztrál áruk és szolgáltatások előtt, élvezve az ilyen egyezmények által nyújtott kölcsönös előnyöket. így kívánja elérni fontosabb piacai irányában a liberalizáltabb kereskedelmet, megelőzvén a multilaterális tárgyalások lassan alakuló és nehezebben kikényszeríthető eredményeit. Tran szerint a szabadkereskedelmi egyezmények nemcsak közvetlen, a felek közötti akadálymentesebb kereskedelem eredményét vonják maguk után. Közvetett hatásaik hasonló fontosságúak akár a kevésbé fejlett partner fejlettségének jelentősebb növekedését, akár a magasabb béreket vagy az output növekedését vizsgáljuk. Itt kell megemlíteni a felek közti regionális és nemzetközi együttműködés erősödését vagy a 2007. tavasz 147