Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 1. szám - ENERGIAPOLITIKA - Deák András György: Egy monopólium magánélete
Egy monopólium magánélete. Klánok a Gazpromban ezt az ügyet hangsúlyosan üzleti kérdésként kezelte, amelybe kétségtelenül vegyültek ugyan büntetőjogi nyomásgyakorlási eszközök, de az üzenet végig egyértelmű volt: „Ha visszaadjátok a vagyont, nem lesz bántódásotok." A szilovik blokk hiánya két további tényezővel is összefügg. Egyrészt Putyinnak ekkor még fokozottan szüksége volt a hozzá lojális erőszakszervezeti káderekre mind a saját szakmájukban, mind a politikai fronton. A Gazprom mindvégig mellékhadszíntér volt, ahol legfeljebb csak a győzelem mértéke és kivívásának ideje volt kérdéses. Másrészt azáltal, hogy Dmitrij Medvegyevre, egy nem szilovik hátterű politikusra bízta a Gazpromot, a monopóliumba való erőszakszervezeti beszivárgás egyáltalán nem vált automatikussá. Ez lehet a fő oka, hogy a későbbiekben is csak nagyon korlátozottan tűntek fel volt KGB-sek a Gazprom vezetésében. A Gazpromra vonatkozó két legfontosabb kinevezésről, Dmitrij Medvegyevéről és Alekszej Milleréről szinte semmit sem lehet tudni. Legfőképpen azt nem, hogy a kettő összefüggésben volt-e egymással, esetleg Medvegyevnek volt-e szerepe Miller kinevezésében. Az azonban tény, hogy 2003-ra szemmel láthatóan egészséges munkakapcsolat alakult ki kettejük között. Ezt nemcsak az bizonyítja, hogy minden ellenkező találgatás ellenére Miller mind a mai napig posztján maradhatott, hanem az is, hogy a két csoport között kialakult egyensúly mind a mai napig fennáll. Márpedig az utódlási harc aligha teszi majd lehetővé, hogy ezt a bizalmas munkamegosztást bármelyik fél felrúgja. Ennyiben nyugodtan beszélhetünk Medvegyev-Miller-tandemről, amelyben egyértelmű, hogy kinek a kezében van a kormány. A Vjahirev-vezetés által „elkótyavetyélt" eszközök visszaszerzése oroszországi viszonylatban simán ment. Bár aligha érdemes és lehet ennek minden epizódját felidézni, a kiszervezett vagyonelemeket vagy kisebb összegekért cserébe, vagy a közvetlen rokonság egyes tagjai ellen indított büntetőjogi és adóhatósági eljárások keretében sikerült jórészt visszaszerezni. Az Oroszországon belüli cégek vonatkozásában egyedül a Vjahirev-menedzsment „menekülési útvonalaként" használt Szibur kapcsán alakult ki jelentősebb küzdelem. Itt végül a Miller fogadószobájában letartóztatott Jakov Goldovszkij hat hónapos fogság után döntött a cég visszaadása mellett. Ez volt az egyetlen, bár jelentőségében a Guszinszkij-ügytől messze elmaradó, jelentős erőszakszervezeti nyomásgyakorlás a Gazprom esetében. A ma már talán még szelídnek is nevezhető megoldások többé-kevésbé illeszkedtek az első putyini ciklus konszolidációs gyakorlatához. Egyet lehet érteni Burkhard Bergmannak, a Ruhrgas vezérigazgatójának 2001. szeptemberi szavaival: „Miller úr - fiatal, dinamikus és nagyon fegyelmezett. Nagyon gyorsan beilleszkedik, és megérti, hogy egy olyan vállalat, mint a Gazprom, nem bír ki semmilyen »salto mortalét«. Világos számára az is, hogy a konszernben sok jó szakember van. Ezért Miller evolutív és nem forradalmi változásokra törekszik."17 Ennél jelentősebb kihívásokkal szembesült a Gazprom azokban a kérdésekben, amikor a konfliktusait a határokon kívülre kellett vinnie. A Rahimkulovval vívott csatát lényegében elvesztette, bár ennek jelentősége a pénzügyi csatornák átirányítása révén 2007. tavasz 13
