Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - TÁVOL-KELET - Vámos Péter: Tajvan: önálló ország vagy szakadár tartomány
Vámos Péter vani többségű Nemzeti Pártot (a Kuomintangot) és szövetségeseit támogatta. Csen 2000- es elnökválasztási sikere csak annak volt köszönhető, hogy a vele szemben álló tábor megosztott volt, így az összes szavazat 39 százalékának megszerzése elég volt a sikerhez. Csen 2004-ben győzött ugyan, de a két jelölt közti különbség csupán 0,1 százalékos volt. Ráadásul a törvényhatósági választásokon (2001-ben és 2004-ben) Csen ellenfelei győztek, és ennek következtében több kihívó kezdeményezését akadályozni tudják. Csen, aki a kínaiak szerint az egyesülési folyamat fő ellensége, csökkenő támogatottsága és a növekvő szárazföldi nyomás ellenére sem adja fel függetlenségi törekvéseit sem a retorika, sem a tettek szintjén. Rendre felvetődnek olyan „a valós tajvani helyzetből kiinduló" elképzelések, amelyek nyilvánvalóan kiváltanák a kínaiak tiltakozását, legyen szó akár új alkotmány elfogadásáról, akár Tajvan nevének megváltoztatásáról (amelynek nyomán a hivatalos elnevezés Kínai Köztársaság helyett Tajvani Köztársaság lenne). Peking többször is Tajpej és a világ értésére adta, hogy az efféle lépéseket hadüzenetként értékelné. Csen és támogatói azonban a Pekingből érkező fenyegetést csupán üres szavaknak tartják, és azzal érvelnek, hogy mivel az Egyesült Államok úgyis megvédené a szigetet, ráadásul Kína súlyos belpolitikai gondokkal küzd, Kína nem más, mint „papírtigris". Peking válaszul egyrészt a haderő átcsoportosításával növeli a fenyegetést, másrészt igyekszik Washington rábírni, hogy tartsa féken a tajpeji indulatokat. Természetesen a „kék tábor" pártjai is óvatosak a Pekinghez való közeledés tempóját és mértékét illetően. Alkalmazható-e az „egy ország - két rendszer" elv? Hongkong 1997-ben, Makaó pedig 1999-ben az „egy ország - két rendszer" elv alapján került vissza az anyaországhoz. Hongkong és Makaó után Peking szerint Tajvan következik. Az 1980-as évek elején Peking azzal a céllal dolgozta ki az eredetileg Tajvan visszatérésének keretéül szánt elképzelést, hogy az országegyesítést ennek mentén hajtsa végre. Eszerint az „egy Kína-elvnek" megfelelően Tajvan különleges irányítású területként úgy egyesülne újra az anyaországgal, hogy elismerné a pekingi központi kormány felsőségét. Az egyesülés után Tajvan megtarthatná a saját társadalmi rendszerét, és magas fokú autonómiát élvezne. Peking, nagyvonalúságának jeleként, a kilencvenes évek közepén kijelentette, hogy a felek az „egy Kína-elv" alapján bármiről tárgyalhatnak, beleértve a nemzeti zászló és az ország nevének kérdését is. A kínai vezetés arra is ígéretet tett, hogy az elv lazább formáját érvényesítené Tajvan esetében, mint tette Hongkong vagy Makaó visszatérésekor, ami azt jelentené, hogy Tajvan nemcsak politikai és gazdasági kérdésekben dönthetne önállóan, hanem maga intézhetné a külpolitika bizonyos elemeit, és fenntarthatná hadseregét is. Azonban lennének korlátok: Tajvan nem vásárolhatna fegyvert egyetlen országtól sem, és külföldi országgal semmilyen formában sem köthetne 78 Külügyi Szemle
