Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - TÁVOL-KELET - Tálas Barna: Kína - a 21.század leendő hiperhatalma
Tálas Barna port, de többnyire leginkább annak erős kezű vezetője szociális jelszavakkal és néhány látványos szociális intézkedéssel próbál hatalmon maradni és politikai ellenfeleit diszk- reditálni. Erre az egyik legjobb történelmi példa az 1870-80-as években hatalmon lévő Bismarck német birodalmi kancellár, akinek uralma alatt Németország modernizálódása látványosan felgyorsult. A „létező szocializmus" országaiban azonban nem ez volt a helyzet, mert - a társadalom gazdasági alapjában és politikai felépítményében erősen jelen lévő prekapitalista maradványok miatt - ezekben az országokban a kapitalizmus tulajdonképpen még ki sem fejlődött teljesen, vagy legalábbis nem szilárdult meg. A radikális népi forradalmak győzelme után ezekben a társadalmakban - egyrészt a kommunista pártok kizárólagos hatalomra kerülésével, másrészt az államosítások és a kollektivizálás eredményeként - valójában a prekapitalista társadalmakra jellemző termelési viszonyokhoz, gazdálkodási módszerekhez és hatalomgyakorlási formákhoz tértek vissza. Ennek bizonyítására elég, ha az e társadalmakban mindenütt fellelhető - Marx által is említett - legfontosabb ismérveket sorolom fel, minden kommentár nélkül. Ezek: az össztársadalmi méretekben folytatott naturálgazdálkodás; az áru- és pénzviszonyok deformált jellege (azaz „kerül, amibe kerül" alapon építik a szocializmust); a gazdaságon kívüli kényszer és a személyi függőségi viszonyok fennmaradása; a szabad munkavállalás és a szabad költözködés korlátozottsága (ez utóbbi főleg a parasztoknak); a politikai hatalom mindenhatósága és önkénye; a civil társadalom és a jogállamiság hiánya; a demokratikus szabadságjogok érvényesítésének korlátái; a különböző rétegek és személyek kiváltságos helyzete; a vezetők személyi kultusza és szinte vallásos tisztelete és végül a paternalizmus és a baráti, rokoni kapcsolatok fontossága. A forradalmi marxisták, azaz a kommunisták, azzal, hogy a kifejlett és egyetemessé váló árutermelés fejlődési szakaszát át akarták ugrani, a történelem kerekét valójában nem előre, hanem visszafelé forgatták, és a társadalmi fejlődést történelmi zsákutcába terelték. Ebből a zsákutcából - mint minden zsákutcából - csak visszafelé, ez esetben a kapitalizmus felé lehet kijutni. A legtöbb „szocialista" országban ezt csak későn ismerték fel, és - a már felépült vagy legalábbis alapjaiban lerakott szocializmus hamis tudata miatt - még később vallották be, többnyire csak az után, amikor a rendszer már működésképtelenné vált és megbukott. Ez alól csupán Kína és Vietnam képez kivételt.32 Nem véletlenül e két távol-keleti, illetve délkelet-ázsiai ország, mivel a második világháború után e két ország szeme láttára és közvetlen szomszédságában ment végbe a japán csoda, majd a négy kis tigris, vagy ahogyan arrafelé mondják: a négy kis sárkány gyors felzárkózása az ipari országok közé, miközben az előbbiek háborúkkal és belpolitikai harcokkal voltak elfoglalva. Először a KKP vezetése jött rá arra az 1980-as évek közepe táján, hogy a hosszú távú modernizációs stratégiája eredményes megvalósításához azt a keletázsiai társadalmi-gazdasági fejlődési modellt és politikai hatalomgyakorlási formát kell példaképül tekintenie, amelynek segítségével előbb Japán, majd egy évtizeddel később Dél-Korea, Tajvan, Hongkong és Szingapúr a világgazdaság és a világkereskedelem, 46 Külügyi Szemle
