Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 3-4. szám - EURÓPAI UNIÓ - Paragi Beáta: Az Európai Unió "közös" eszköz- és szereprendszere a közel-keleti konfliktusban
Paragi Beáta lakosság, illetve a PFSZ kompromisszumkészsége is: mikor végre volt remény a saját államra, elfogadták az átmeneti megoldás elképzelését. Csakhogy az oslói ideiglenes megoldás nem hordozott magában olyan garanciákat, amelyek a feltételek megváltozása esetén is biztosították volna a palesztin állam létrejöttét. Az Európai Unió, az uniós tagállamok és más donorok a nélkül kezdték el a beruházást - a palesztin állam társadalmi, gazdasági felépítését - hogy a tárgyalóasztalnál elkészültek volna az alaprajzok, a végső állapotra vonatkozó tervek. Olyan területeket fejlesztettek, amelyek látványosak voltak, amelyekhez „normális" körülmények között valóban először kellett volna hozzányúlni. A feltételek azonban időközben megváltoztak. Részben a magas természetes szaporodási ráta következtében, részben a forrásoknak a palesztin elitek részéről történő gondatlan és átláthatatlan kezelése, illetve az izraeli intézkedések (closure-policy) következtében a palesztin lakosság nem érzékelte kellő mértékben sem a fejlesztési források növekedését, illetve annak hatásait, sem a demokratikus választások előnyeit. Az 1990-es években kezdődő öngyilkos merényletek következtében Izrael egyre keményebben lépett fel, majd a második intifáda kitörése után olyan intézkedések bevezetésére került sor, amelyek miatt a palesztinok elestek nemcsak az izraeli munkavállalás lehetőségeitől, hanem Izrael politikai értelemben is fegyverként használta a területén beszedett, de a Palesztin Nemzeti Hatóságot illető vámokat és adóbevételeket. Ezek hiányában vagy késleltetett átutalása esetén az egyetlen - nélkülözhetetlen - bevételi forrás a donorok támogatása lett, amennyiben a Palesztin Hatóság folytatni, illetve fenn kívánja tartani azokat a projekteket, (munka)szerződéseket, kötelezettségvállalásokat, amelyek a lakosság megélhetését biztosítják. Szükséges és egységes katonai erő hiányában, a békéhez és a stabilitáshoz fűződő közvetlen érdekek nélkül az unió lehetőségei és hajlandósága is meglehetősen korlátozott. Szerepe az eddigiekben és várhatóan a jövőben is kimerül abban, hogy egyfajta „nemzetközi lelkiismerete" lehet a nemzetközi rendszer szereplőinek, az az aktor, amelyik nem hagyja feledésbe merülni a palesztin kérdést. Morálisan megkérdőjelezhetetlen a palesztinoknak az önálló állam iránti igénye. Jogilag értelmezhető így is, úgy is, amennyiben a nemzetközi jog eszközei nemcsak a kényszerítő erő, hanem a vonatkozó jogszabályok hiányában is képtelenek az egyetlen jó megoldást kínálni. Gazdasági szempontból az életképessége megkérdőjelezhető, de a szuverenitásnak és az önrendelkezéshez való jognak a gazdasági túlélőképességgel való összeegyeztethetősége sosem volt komoly szempont egy-egy államnak a külső szereplők által elősegített létrehozásakor. Politikailag a palesztin nemzettudat, a nemzeti identitás indokolja létét, a hatalmi realitások, Izrael biztonsági szempontjai és bizalmatlansága azonban kevésbé járulnak hozzá a megteremtéséhez. Kérdés, hogy az Európai Unió a jövőben melyik vonatkozásban és milyen mértékben képes hatást gyakorolni a felekre, ezáltal hozzájárulni a közel-keleti konfliktus rendezéséhez. Amennyiben a felvilágosult önérdek Európa államai között képes volt 76 Külügyi Szemle
