Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Gecse Géza: Régi és új elemek az orosz külpolitikai gondolkodásban Gorbacsovtól Jelcinig
Régi és új elemek az orosz külpolitikai gondolkodásban Gorbacsovtól Jelcinig dokumentumban Oroszországban először jelentették ki nyíltan, hogy az ország már nem nagy- hanem csupán középhatalom. A stratégia „már az első bekezdések egyikében Franciaországhoz, Nagy-Britanniához, Indiához hasonlította Moszkva világpolitikai lehetőségeit... érzékeltette, hogy a nemzetközi státus erodálódása még nem befejezett folyamat. ...nem tartotta sem helyénvalónak, sem fenntarthatónak a kozirjevi Amerika-centrizmust." Kifejtette, hogy Moszkva nem érdekelt Oroszország izolációjának további fokozásában, Oroszországnak a saját lábára kell állnia. Megállapította, hogy: „A nukleáris fegyverzet... Moszkva világpolitikai tőkéjének központi eleme marad." Leszögezte, hogy a térség, ahol Oroszország a békéltető szerepét játszhatná, marginális a világpolitika szemszögéből. Továbbra is fontosnak jelentette ki a Nyugattal fenntartott kapcsolatokat. Az előzmények ismeretében nem meglepő talán, hogy 1992 második felében az addig mindenható, Andrej Kozirjev irányította Külügyminisztérium elvesztette a külpolitika irányítása felett korábban élvezett monopóliumát. Az egyik meghatározó riválissá a kemény vonalas Jurij Szkokov titkársága alatt működő Nemzetbiztonsági Tanács vált. Ez a szerv 1992 májusában, a Honvédelmi Minisztériummal párhuzamosan jött létre, és eredetileg az erőszakszervezetek képviselői, a szűkén vett biztonság- és katonapolitikai kérdések tartoztak a hatáskörébe. A hadsereggel kapcsolatos kérdéseken túl „hamarosan ez az intézmény lett a közel-külföld-politika legfőbb döntéshozó fóruma. Végül 1993 első felében a biztonságpoltikai doktrína kidolgozásának leple alatt a külpolitika minden kérdésének formálására igényt jelentett be.102 1992. május 6-án Václáv Havel, Lech Walesa és Antall József, vagyis a közép európai, úgynevezett visegrádi országok vezetői bejelentik, hogy a teljes jogú NATO-tagság a céljuk.103 Az év végén tartották az amerikai elnökválasztásokat. Amikor az Amerikai Egyesült Államok új elnökét, Bili Clintont 1993. január 20-án hivatalába beiktatták, három kérdéssel kellett szembesülnie: Európában a Balkánon vérontás folyt, a középeurópai országok szerettek volna a NATO teljes jogú tagjaivá válni, Oroszországban pedig bizonytalanság uralkodott.104 Bili Clintont alapvetően Oroszország érdekelte. 1993 áprilisában Vancouverben találkozott Jelcin elnökkel, és 1,6 milliárd dolláros segélycsomagot nyújtott át neki. Az amerikai közvéleményt közben a hírtévék boszniai képsorai a holocaustra emlékeztették. 1993. május l-jén feloldották a fegyverszállítási embargót, és légitámadásokat indítottak a boszniai szerb állások ellen.105 Clinton hamarosan arra a következtetésre jutott, hogy Oroszország mellett a NATO-val is kezdeni kell valamit, pontosabban Oroszország és a NATO kérdését egyszerre kell kezelni. A boszniai háború alkalmat biztosított a NATO számára egy olyan új feladatra, amely addig nem szerepelt a feladatai között: ez a békefenntartás - pontosabban: béketeremtés - volt. 1993. augusztusában a NATO-n belüli és a NATO-n kívüli országok közeledése érdekében létrehozták a Partnerség a Békéért elnevezésű programot.106 Lech Walesának az 1993 augusztusában Varsóba látogató Borisz Jelcinnel sikerült aláíratnia egy olyan kommünikét, amelyben az orosz elnök nem ellenezte Lengyelor2006. tavasz-nyár 205
