Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - EURÓPAI UNIÓ - Szebelédi Kata: Az államalkotó finnugor népek felelősségéről, avagy az oroszországi finnugor népek helyzetének komplex kezelése az EU programjai segítségével
Szebelédi Kata „tanulását" is, amennyivel nem egy kétfázisú stratégiát kell kidolgoznia a magyar külpolitikának, azaz nem követeli egyszerre egy átfogó politikai kezdeményezés, egyfajta „dimenzió" kidolgozását, majd programokra, cselekvésekre bontva konkretizálását. Tény, hogy nehéz az Európai Unió bürokráciájának figyelmét felhívni egy-egy új gondolatra. Finnországnak azonban már ebben is gyakorlata van, elegendő csak az Északi Dimenzióra (Northern Dimension) gondolnunk, amelyet Finnország a csatlakozása után vitt sikerre, fogadtatott el hivatalos uniós kezdeményezésként. Azzal, hogy Finnország 1995-ös csatlakozása után 2004-ben Észtország és Magyarország is az Európai Unió tagja lett, eddigi egyéni-állami, valamint megfigyelhető együttes fellépéseik mögött már egy integráció ereje és presztízse áll. Összehangolható válik e három cselekvési forma. Oroszországban Fontos leszögezni, hogy a programok sikere érdekében pragmatikus megközelítésre van szükség. Ennek érdekében a kérdést el kell különíteni az emberi jogok általános orosz- országi helyzetétől, annak kritikájától, s a konkrét programok, akciók kidolgozásáról, megvalósításáról érdemes vitát nyitni. Az Európai Unió tagállamai az Oroszországgal építendő kapcsolatok minőségével, intenzitásával kapcsolatban többszörösen megosztottak, ezért a kérdés konkrét feladatokra bontása az apolitikus jelleg hangsúlyozásával az Európai Unión belül is segíti a sikeres megvalósítást. Az akciók hatékonyságát fokozhatja a különböző, uniós belső, valamint a külső fellépést segítő programok ösz- szekapcsolása. Példaként említhetjük az INTERREG és a TACIS programok lehetséges összekapcsolását, a finn-orosz határ mentén, Északnyugat-Oroszországban, azon belül is Karéliában eddig felgyűlt tapasztalatok hasznosítását. Partnerkeresés - koalícióképzés Az akciók megvalósítása érdekében létrehozandó koalíciók tagjainak megválasztása, összekovácsolása jelentős feladat az uniós politikaformálás terén még kevés tapasztalattal rendelkező Magyarországnak. Megvalósítása felbecsülhetetlen, további esetekben is jól kamatoztatható tapasztalatot, felhasználható gyakorlati tudást jelent. Jelen esetben rendelkezésre áll egy természetes koalíció, a három finnugor tagállam összefogása. A további tagállamok meggyőzése adja a feladatot. Megfelelő tematizálással megnyer- hetők az Oroszországban élő kisebbségeik iránt elkötelezett tagállamok, az oroszországi emberi jogi helyzet javítása iránt felelősséget érzők. A koalícióalkotás minél szélesebb alapokra helyezése segíthet elkerülni az úgynevezett regionális kezdeményezések nehézségét, miszerint a régió határain túl feltűnő, a megvalósítást lassító, nem egy esetben blokkoló az ismerethiány, az érdektelenség. A koalícióképzést tágabban értelmezve figyelemmel kell lenni a programok végrehajtására is, azaz oroszországi partnerek, állami, civil szervezetek, gazdasági szereplők bevonására. Ez utóbbi sikeres megvalósítása révén eddig „ismeretlen régiók kerülhetnek fel Brüsszel térképére". 174 Külügyi Szemle