Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - ELMÉLET - Marton Péter: Államkudarcok, elrettenthetetlenség, ellenséges hátországok - Empirikus felfedezőúton Cooper világaiban
Államkudarcok, elrettenthetetlenség, ellenséges hátországok 2002 márciusában kétszáz fős amerikai alakulat érkezett Grúziába, hogy a terrorizmus elleni harcra képezze ki a grúz hadsereg egységeit. Az orosz vezetés erre vegyesen reagált. Néhányan az amerikai befolyás növekedését látták ebben, és emiatt nem helyeselték a lépést, Putyin orosz elnök viszont arra az álláspontra helyezkedett, hogy amennyiben az amerikai jelenlét hozzájárul a csecsen fegyveres csoportok ténykedésének leállításához a Pankiszi-szorosban, az mindenképpen örvendetesnek számít.56 Az esemény kapcsán a BBC sajtófigyelő szolgálata egy hírében idézte „az orosz köztévé egy tudósítójának", Anton Sztyepanyenkónak a helyszíni jelentését, aki egyebek mellett bemutatta képriportjában azt a katonai ellenőrzőpontot a Pankiszi-szoros bejáratánál, melyen túl beszámolója szerint a csecsen fegyveresek uralták a vidéket. A bemutatott képek tanúsága szerint a katonák a helyzetük veszélyességének tudatában teljesítették feladatukat az ellenőrzőpontnál, és Sztyepanyenko szerint az úton elhelyezett betonakadályok elrendezését hetente legalább egyszer változtatták, fokozott óvatossággal járva el.57 A szorosbeli viszonyokról a legtöbb hírforrás úgy számolt be, hogy azon a vidéken 2002 tavaszára szinte kizárólag a beáramló csecsének - nagyrészt menekültek - és az őket fogadni kész helyiek, a kisztek - egy, a csecsenekkel rokon népcsoport tagjai, jellemzően szintén muszlimok - maradtak; az ott élő ortodox keresztény grúzoknak el kellett menekülniük földjükről. Sz. Bíró Zoltán is úgy értékeli, hogy a grúz biztonsági erők a második csecsen háború eleje, 1999 óta nem képesek biztosítani a csecsenföldi határt, és ez jelentős beszivárgáshoz vezetett.58 Tarkhan-Mouravi szerint a grúz kormányt egyre jobban aggasztotta a terület feletti csökkenő ellenőrzése és az ott fellendülőben lévő kábítószer-kereskedelem, illetve a sokasodó emberrablások.59 A helyzet 2002. szeptember 11-én éleződött ki jelentős mértékben, amikor Vlagyimir Putyin, a New York-i merényletek egyéves évfordulóján megelőző csapást helyezett kilátásba, azaz hogy Oroszország maga intézkedik, akár Grúzia területén is, amennyiben Grúzia nem tesz többet a csecsen fegyveres csoportok felszámolására. Számos találgatás látott napvilágot, miszerint Putyin ezzel a tervezett amerikai inváziót akarta megnehezíteni Irak ellen.60 Ennél valószínűbbnek tűnik azonban, hogy a lépés külpolitikai racionalitása a csecsenföldi orosz politikát - különösen 2001. szeptember 11-e után - kizárólagosan a terrorizmus elleni harc keretei között láttatni próbáló orosz stratégiából következett, másrészt pedig Putyin kiaknázott egy megfelelő alkalmat, hogy fokozott nyomást gyakoroljon Grúziára, egyfelől a határozottabb terroristaellenes együttműködés érdekében,61 másfelől pedig talán azért, hogy hozzájárulást kapjon akár jelentősebb katonai fellépéshez is grúz területen. Az ultimátum - „ha Grúzia nem tesz konkrét lépéseket, hogy a terroristákat megsemmisítse, és azok a területéről továbbra is támadásokat intéznek ellenünk, akkor Oroszország a nemzetközi jog szigorú betartásával megfelelő intézkedéseket tesz a terroristafenyegetés elhárítása érdekében", jelentette ki nyílt levélben Putyin62 - elrettentő 2006. tavasz-7iyár 159
