Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)

2005 / 3-4. szám - ESEMÉNYNAPTÁR - 2005. július 1.- november 28.

Külpolitikai eseménynaptár November 7. EURÓPAI UNIÓ: Brüsszelben tanácskoztak az európai uniós tagországok külügy-, és uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek ülésen - több hónap szünet után - hivatalosan folytatódtak a tárgyalások az unió 2007-2013 közötti hosszú távú költség- vetéséről. Az értekezleten részt vett Somogyi Ferenc külügyminiszter és Baráth Etele, az uniós ügyekkel foglalkozó magyar miniszter. November 8. SZLOVÁKIA: Somogyi Ferenc külügyminiszter pozsonyi hivatalos láto­gatásán megbeszélést folytatott Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnökkel. November 8-11. JAPÁN: Szili Katalin, az Országgyűlés elnökének vezetésével parla­menti küldöttség tett látogatást Japánban. A delegáció Tokióban megbeszélést folytatott Koidzumi Dzsunicsiro miniszterelnökkel, a házelnököt fogadta Akihito császár. November 12. HORVÁTORSZÁG: Sólyom László köztársasági elnök Sopronban, a hatodik országos horvát nap alkalmával megbeszélést folytatott Stjepan Mesic horvát államfővel. November 13. JORDÁNIA: Somogyi Ferenc külügyminiszter Ammánban jordániai kollégájával, Faruk Kaszravival, majd Rámalláhban Áhmed Koréi palesztin kormányfő­vel tárgyalt a közel-keleti rendezésről és a kétoldalú kapcsolatokról. November 13-14. IZRAEL: Somogyi Ferenc külügyminiszter Jeruzsálemben a közel- keleti rendezésről, az Iránnal kapcsolatos problémákról tárgyalt, majd részt vett a Jichak Rabin izraeli miniszterelnök meggyilkolásának 10. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezéseken. November 14. EU-KÍNAI NK: Kínába látogatott Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa. A magyar uniós biztos látogatásának kettős célja volt: az EU és Kína közötti közös vám-együttműködési bizottság első ülés alkalmából összegezni a 2004-ben aláírt vám-együttműködési megállapodás tapasztalatait és a továbblépés lehe­tőségeit, illetve előmozdítani az EU és Kína stratégiai partnerségének kiépítését. November 15. Az Európai Unió, a Balkán régió és Magyarország címmel konferenciát tartottak Budapesten. Az értekezleten Az Európai Unió keleti kiterjedése és Magyaror­szág címmel tartott előadást Somogyi Ferenc külügyminiszter. November 16. SZLOVÉNIA: Sólyom László köztársasági elnök a szlovéniai Lendván európai uniós ügyekről és balkáni kérdésekről folytatott megbeszélést Janez Drnovsek szlovén államfővel és találkozott a Mura vidéki magyar kisebbség vezetőivel. November 17. MOLDOVAI KÖZTÁRSASÁG: Andrei Stratan moldovai külügy- és európai integrációs miniszter Budapesten megbeszélést folytatott Somogyi Ferenc kül­ügyminiszterrel és Baráth Etelével, az EU-ügyek tárca nélküli miniszterével. A külügy­miniszterek két közös nyilatkozatot írtak alá. November 19. EURÓPAI UNIÓ: Jósé Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke bu­dapesti látogatásán találkozott Sólyom László köztársasági elnökkel, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel és Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével, részt vett a Befogadó Európa? Látóhatár 2020 című nemzetközi kulturális tanácskozáson. Sajtótájékoztatóján sürgette a 2005. ősz-tél 299

Next

/
Oldalképek
Tartalom