Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)

2005 / 1-2. szám - AFRIKA - Búr Gábor: A XXI. század Afrika évszázada?

A XXL század Afrika évszázada? A 2001. szeptember 11-i merényletek sajátos fordulópontot jelentettek Afrika szempont­jából is. Az amerikai külpolitika felismerte a kilátástalan szegénységből fakadó veszélyeket, Bush elnök „egyetlen kontinenst sem hagyunk hátra" politikája kiterjedt együttműködést ígért Afrika vonatkozásában. Ez a felértékelődés azonban igen viszonylagos volt, a várt gyökeres fordulat elmaradt. A katonai kooperáció kiterjesztésére a kontinens több államára a rüandai népirtáshoz hasonló válságok megelőzése miatt került sor. A Pán-Szahel Kezde­ményezés (PSI) keretében az Amerikai Haderő' Európai Parancsnoksága Algéria, Mali, Ma­uritánia, Niger és Csád bevonásával indított máig tartó kiképzési programokat. Ezek a programok hivatalosan a csempészet és a nemzetközi bűnözés visszaszorítását vannak hi­vatva szolgálni, nyüvánvaló azonban, hogy elsődleges céljuk a terroristák felkutatására és megsemmisítésére kiképezni a résztvevő országok katonáit. 2004-ben a program keretében megrendezett tanácskozásokon már Marokkó, Tunézia és Szenegál vezérkarai is képvisel­tették magukat. Afrika szarván hasonló kezdeményezés részesei Etiópia, Eritrea, Szudán, Kenya és Dzsibuti, de itt az intézményesülés még várat magára. Az amerikai katonák a he­lyi mozlim, s az USA-val nem éppen szimpatizáló lakosság megnyerésére kutakat fúrtak, s más kisebb infrastruktúra-javító lépéseket tettek. Akárcsak Nyugat-Afrikában, itt is sikerült néhány terrorista-gyanús személyt elfogni, bár kapcsolataikat az al-Káidához nem sikerült bizonyítani. Sok kritika éri ezeket a programokat amiatt, hogy a részt vevő afrikai kormá­nyok igyekeznek saját politikai ellenzéküket ezek célkeresztjébe állítani.7 A katonai együttműködés erősítése és az 1990-es években felére zsugorodott segélyek je­lentős növelése a ezredforduló után nem pótolhatta ugyanakkor az átfogó, a puszta válság- kezelésen túlmutató amerikai Afrika-politika hiányát. Ez a helyzet napjainkig sem változott, annak ellenére, hogy az USA-ban immár a második afrikai gyökerekkel bíró külügyminisz­ter van hivatalban. Az afrikai államok meggyengülése és szétesése ugyanakkor erősen fog­lalkoztatja az amerikai külpolitikai szakértőket, ennek bizonyítéka az újabban erről a témá­ról a Foreign Affairs és más mértékadó folyóiratok hasábjain megjelent több publikáció.8 Az Egyesült Államok növekvő arányú olajimportja a nyugat-afrikai térségből egyébként is Af­rika szerepének újragondolását kívánja meg az amerikai adminisztrációtól. Az Egyesült Államok nem volt gyarmattartó, még Libériának sem egykor volt anya­országa, „csupán" a jelen legerősebb hatalma, ezért nem kérhető számon rajta Földünk minden mai gondja. Csődöt is mondtak azok a kísérletek, amelyek arra irányultak, hogy Afrika a holocaust áldozataihoz hasonlóan részesüljön nemzetközi, elsősorban amerikai kárpótlásban a rabszolgakereskedelem, a kolonizáció és a neokolonizáció miatt elszenvedett veszteségeiért. Az USA azonban a nemzetközi összefogás keretében megvalósítandó programok esetében sem vállalt kezdeményező szerepet. Példa erre az ENSZ égisze alatt tető alá hozott 2002. márciusában a mexikói Monterreyben 171 or­szág által aláírt ún. „Monterrey konszenzus", amely a szegénység 50 százalékos csök­kentését tűzte ki célul 2015-re, s amelyet Washington ugyan megszavazott, de nem al­kalmaz túlzott lelkesedéssel. Igaz ugyan, hogy az USA a legnagyobb donor, ám nem­2005. tavasz-nyár 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom