Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)

2005 / 3-4. szám - ESEMÉNYNAPTÁR - 2005. július 1.- november 28.

Külpolitikai eseménynaptár 2005. július 1.-november 28. Július Július 1. VATIKÁN: XVI. Benedek pápa a Vatikánban magánkihallgatáson fogadta Mádl Ferenc köztársasági elnököt, aki búcsúlátogatást tett Rómában. Július 7. CIPRUS: Somogyi Ferenc külügyminiszter hivatalos látogatást tett Cipruson, ahol fogadták az ország legmagasabb vezetői is. A miniszter ellátogatott az ENSZ cipru­si békefenntartó erőinek (UNFICYP) a parancsnokságára. Július 11. VISEGRÁDI EGYÜTTMŰKÖDÉS: A visegrádi együttműködés tagállamai­nak külügyi vezetői - Somogyi Ferenc magyar, Eduard Kukán szlovák külügyminiszter, Petr Kolár cseh külügyminiszter-helyettes és Jan Truszczynski lengyel külügyi állam­titkár - Budapesten találkoztak. Jóváhagyták a július 1-jétől elkezdődött soros magyar elnökség következő egy évre szóló programját. Módosították az évi hárommillió euróval gazdálkodó Visegrádi Alap statútumát. A tárgyalást követően Ursula Plassnik osztrák külügyminiszterrel és Bozo Cerar szlovén külügyi államtitkárral hatos körben is konzul­táltak, majd csatlakozott hozzájuk az ukrán diplomácia vezetője, Borisz Taraszjuk is. Július 13. UKRAJNA: Somogyi Ferenc külügyminiszter Budapesten tárgyalt ukrán kollégájával, Borisz Taraszjukkal. Július 18. EURÓPAI UNIÓ: Brüsszelben tanácskoztak az európai uniós országok kül­ügyminiszterei. Az értekezleten részt vevő Bársony András, a külügyminisztérium po­litikai államtitkára a horvát csatlakozás érdekében lobbizott. Július 19-26. DÉLKELET-ÁZSIA: Gyurcsány Ferenc kormányfő délkelet-ázsiai körutat tett. Felkereste Szingapúrt (19-20.), Vietnámot (20-23.), Indonéziát (23-26.). A kíséretében lévő küldöttség tagja volt Somogyi Ferenc külügy- és Kóka János gazdasági és közleke­dési miniszter is. A magyar kormányfő Szingapúrban megbeszélést folytatott Li Píszien Lung szingapúri miniszterelnökkel és Szelapan Rama Nathan szingapúri államfővel. Gyurcsány Ferenc Hanoiban tárgyalt Phan Van Khai vietnami kormányfővel, valamint Nong Due Manh-nyal, a Vietnami Kommunista Párt főtitkárával. A magyar kormányfő bejelentette: Magyarország 2005-ben 600 ezer dollárnyi vissza nem térítendő támogatást nyújt Vietnamnak a megkezdett gazdasági modernizációs program megvalósításához. Indonéziában Susilo Bambang Yudhoyono indonéz államfővel találkozva a magyar be­fektetési törekvésekről tárgyalt. 294 Külügyi Szemle

Next

/
Oldalképek
Tartalom