Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - VITA - Dunay Pál: Nem értünk egyet
Dunay Pál Jeszenszky Géza azon a véleményen van ugyan, hogy nyugodtan „el lehet siklani az olyan bírálat fölött, hogy a kormány nem egy tagjának, különösképpen pedig a miniszterelnöknek beható ismeretei voltak a 19. századi magyar liberális gondolkodásról. Sajnos jóval kevésbé a modern piacgazdálkodásról vagy a korszerű kormányzati kommunikációról" (278. o.). Bár ha vitapartnerem azon a véleményen volt, hogy e fölött el lehetett volna siklani, nem tudom, miért nem tette. Készséggel elismerem, pontatlanul fogalmaztam. A fenti ténynek ugyanis csak a kormányfő esetében volt jelentősége. Személyeskedésnek tűnhetne, ha éppen vitapartnerem esetében fejteném ki, hogy aki a holokauszt-emlékünnepségen kezd el a Magyarország határaitól másfél ezer kilométerre, a Don-kanyarban elesett magyar katonákról beszélni, arra ugyancsak ráférne a merengés, milyen üzenetet is kívánt közvetíteni akkor és ott, és általában a korszerű kormányzati kommunikációval való megismerkedés. Jeszenszky Gézával maradéktalanul egyetértek abban, jó, hogy Ukrajnával már az MDF- kormány hivatali ideje alatt sikerült megkötni az alapszerződést. Még jobb lett volna, ha ugyanezt sikerül több más fontos relációban is elérni, s nem csupán azokban, ahol a szuverenitásra frissen szert tett országok (Horvátország és Szlovénia) rendkívül érdekeltek voltak abban, hogy kiterjesszék nemzetközi kapcsolataikat. Abban is egyetértünk, hogy a szélsőjobboldalnak a területi igényeket felvető kampánya az ország megítéléséért felelősséget viselő minden emberben aggodalmat kellett hogy keltsen. Az, hogy Csurka Istvánnak az MDF-ből történő eltávolításában ennek igen nagy szerepe volt, gazdagítja a közelmúlt iránt érdeklődők ismereteit. Tehát - ez Jeszenszky logikája - az eredményt a kormány érte el, a kárt nem a kormány okozta. Hadd vessem fel azonban: miért hangoztatta akkor a kormányfő azt, hogy Ukrajna esete különleges? Miért mondta, hogy új államról van szó, s így a vele szemben megtett engedmény (területi klauzula) nem alkalmazható más államok esetében. (Különösen akkor, amikor Szlovákia éppúgy „új" állam volt, mint Ukrajna.) Jeszenszky Géza írásában azonban leginkább az elemzési módszerei aggasztanak, ezek inkább jellemezhetnek egy igazát bizonygató politikust, mint egy magára adó történészt. Mielőtt azonban rátérnék a részletekre, fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy Jeszenszky Géza egy esszétől kéri számon a tudományos dokumentációt. Teszi ezt annak ellenére, hogy tanulmányomban megírtam, az adott keretben csak következtetéseimet tudtam összefoglalni. Mivel az elmúlt 18 esztendőben 36 tanulmányom jelent meg Magyarország külpolitikájáról,3 mód lett volna arra, hogy kritikusom megismerje forrásaimat. Ugyanakkor azonban Jeszenszky Géza rendre hivatkozik olyan forrásokra, amelyek nem hozzáférhetők vagy „szóbeszéd" tárgyát képezik. Elég talán megemlíteni azt, hogy állítja, 1992-ben az Országgyűlés külügyi bizottságában Horn Gyula kifogásolta a határgarancia megadását (281. o.). Ezt ugyan én meglepőnek tartom, de tényállítással szemben csak másik tényállítás lenne szembeállítható, ehhez azonban nem rendelkezem kellő ismeretekkel. A valóságra kíváncsi olvasóközönség javára szolgálna, ha Jeszenszky Géza ezt az állítását hozzáférhető forrással támogatná meg. 284 Külügyi Szemle
