Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Himmler Tamás: A lengyel külpolitika útjai az 1930-as években
Hinder Tamás beszélgetésükkor, hogy „eddigi politikánk csak abban a negatívumban jutott kifejezésre, hogy Lengyelország nem tett semmi olyan lépést, mely Magyarország ártalmára lehetett volna, másfelől Magyarország is tartózkodód a Lengyelország érdekeit sértő politika folytatásától". Egyben megkérdezte, hogy a magyar kormány a jövőben is megelégszik-e ezzel a negatívummal, avagy szükségét érzi-e a Lengyelországgal való szorosabb viszonynak?63 Ekkor Hory közölte Matuszewskivel, miszerint a magyar kormány támogatja a két ország viszonyának minél szorosabbra fűzését, és örömmel tapasztalja, hogy a nemzetközi események (lengyel-német megnemtámadási szerződés létrejötte, valamint Gömbös németbarát politikája stb.) végre lehetővé tették ennek megvalósítását. Végül a főszerkesztő megemlítette, hogy szerinte a kisantant frontját Belgrádnál lehetne megtörni, ráadásul most, hogy új kormánya van Jugoszláviának, ami némi belső válságot eredményez, erre nagyon jó az esély.64 Beck külügyminiszter pedig úgy nyilatkozott, hogy a Pilsudski által megkezdett külpolitikát fogja folytatni (megnyugvással fogadták Magyarországon, mivel nem lehetett tudni, hogy a Pilsudski halála után bekövetkező lengyel belpolitikai csatározásból Beck hogyan kerül ki, és mennyire tudja magát függetleníteni a parlamenttől), azaz Magyarország felé a rokonszenv politikája továbbra is érvényesül-e.65 A lengyel-magyar kapcsolatokat tovább mélyítették a nemzetközi sajtó találgatása és álhírei a titkos lengyel-német-magyar megállapodásokról. Történt mindez Gömbös 1935. szeptemberi berlini útjával kapcsolatban, ahol Gömbös - látván, hogy Olaszország mindinkább az abesszin ügyekkel van elfoglalva, és közép-európai szövetségeseivel nemigen tud foglalkozni - együttműködést ajánlott fel Németország, Magyarország és Ausztria közt, esetleg Lengyelországot is bevonva ebbe. Ez garantálta volna Ausztria létét, éppen ezért a németek mereven elutasították. A nemzetközi sajtó viszont, engedve a találgatásoknak, felfújta az ügyet, és lengyel-német-magyar blokkot véltek benne felfedezni mind a Szovjetunió, mind pedig a kisantant ellen. Arról nem is beszélve, hogy Gömbös varsói látogatásának időpontja nem lett túl szerencsésen megválasztva, ugyanis arra nem sokkal a marseilles-i gyilkosság után került sor, ami óvatosságra intette a lengyel vezetést a magyarokkal történő bármilyen megegyezéssel kapcsolatban. Valószínűleg ennek hatására Hory azt a tájékoztatást kapta, hogy a lengyel kormány lát esélyt, sőt kész elmélyíteni kapcsolatait Magyarországgal, de amíg fennáll a lengyel-román szövetség, Varsó ezt magára nézve kötelezőnek ismeri el, és nem szándékozik olyan lépést tenni, mely a Varsó és Bukarest közti viszonyt feszélyezné. Pár nappal később ezt Horynak ismét megerősítették a Wierzbowán (lengyel külügyminisztérium épülete), azzal az árnyalatnyi különbséggel, hogy most már a következőképp fogalmaztak: „Mindaddig, amíg a románok maguk nem rontják le a Varsó-Bukarest hidat, a lengyel kormány a magyar viszonylat terén nem fog további közeledést keresni."66 Hory kérdésére, miszerint milyen megoldás létezik, Szembek közölte vele, hogy amíg Titulescu vezeti a külügyeket Bukarestben, a magyar-román kapcsolatok javulása teljesen kizárt. A lengyel külügyminisztérium Janus-arcúsága, amelyet egyébként Párizs és Berlin között is fenntartott, mindvégig jelen 246 Külügyi Szemle
