Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - ENERGIAPOLITIKA - Szemerkényi Réka: Piac vagy politika. Európai energiabiztonsági koncepciók
Szemerkényi Réka Foch-sur-Merből Közép- és Kelet-Franciaországba. A CÉL (Central European Pipeline) további 1,1 millió b/d nyersolajat tudott szállítani Eszak-Olaszországba, Svájcba valamint Dél-Németországba, Ingolstadtba. Ingolstadtban kapcsolódott a CEL a Svájcot és Ausztriát Olaszországon át ellátó TAL-rendszerhez (Trans-Alpine Pipeline). De a Mannheim és Köln közötti kőolajvezeték - amely az RRB vezeték vége lett volna - hiánya megakadályozta, hogy a leggazdaságosabb módon, vezetéken keresztül jelentősebb kapcsolat jöhessen létre nyersolajszállítás tekintetében Európa déli és északi vezetékrendszerei között - egyedül a Rajnán szállított olaj juthatott át a déli vezetékrendszerbe.9 Az a nyersolaj tehát, amely francia illetve olasz kikötőn át érkezett meg Dél-Európá- ba, elérhette Németországban Mannheimet, Strassburgon át a SEPL-rendszeren vagy Ingolstadtot és Karlsruhe-t a CÉL, illetve a TAL-rendszereken, de nem érhette el a volt európai KGST-országokat. Nyersolaj vagy nyersolajtermék nem áramolhatott a Barátság vezetékrendszeren sem a földrajzilag legközelebb eső TÁL vagy AWP rendszeren át Ausztria felé. Ugyanakkor a földrajzi közelség ellenére a csehszlovák határnál levő Barátság I. vezetékkel sem létezett összeköttetés. Ez jelentősen megnehezítette Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Jugoszlávia, Románia és Bulgária számára, hogy hiteles alternatívát dolgozzanak ki a szovjet nyersolajimporttól való függőségük csökkentésére.10 Az egyetlen kivételt a kilencvenes évek elején Németország jelentette, ahol a német egyesítés eredményeképpen a korábbi Kelet-Németország, ahol a Barátság vezeték északi végpontja volt, integrálódott az egyesített Németország nyersanyagellátásába. Ösz- szességében elmondható azonban, hogy 1990-91-ben nem is kettő, hanem három nagy nyersolaj- és olajtermék-ellátási hálózatrendszer jellemezte Európát: a kontinens nyugati felében szinte kapcsolat nélküli északi és déli hálózatrendszer, illetve az a kelet-európai csővezetékrendszer, amelyet a két nyugat-európai - gyengén összekapcsolt - olajvezeték-rendszertől egy „nyersanyag-vasfüggöny" választott el. A kilencvenes évek elején megszületett szénhidrogén-energiabiztonsági tervek tehát kettős célt szolgáltak, egyrészt a közép-európai országok számára az orosz olajforrások diverzifikálását, másrészt a nyugat-európai vezetékrendszer egységesítését.11 Az elsődleges cél a közép-európai országok energiaellátásának megoldása volt, míg a nyugateurópai rendszer egységesítését másodlagos, de a hidegháború végét követő projektek kidolgozásában szintén fontos megvalósítandó energiabiztonsági szempontnak tartották a szakértők.12 A kilencvenes évek elején a diverzifikálást és egyben az egységesítést megoldandó céllal egy sor projektterv látott napvilágot Európa keleti és nyugati felének összekötésére. Az egyik leginkább költséghatékony projektet a Csehszlovákiát Pozsonynál, az osztrák ÖMV schwechati finomítójával való összekötés kiépítése jelentette, itt ugyanis mindössze 60 kilométer áthidalására volt szükség Bécs közelében. Mind egy nyersolaj-, mind egy nyersolajtermékeket szállító vezeték kiépítésének terve felvetődött. A Slovnaft rákapcsolódhatna így az AWP-re és ezen keresztül a TÁL vezetékrendszerre, azaz az olasz 180 Külügyi Szemle