Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - M. Szebeni Géza: Bekezdések az Egyesült Államok és a Vatikán kapcsolatai történetéből-kitekintéssel az iraki konfliktusra
M. Szebeni Géza vési szabadságának az útjában. E romboló karhatalmi diplomácia sorra szedi áldozatait, Amerika barátainak körében olykor látványosabban, mint a vélt ellenségek között."33 Mons. Tauran a Famiglia Christiananak adott hosszabb interjújában34 látta szükségesnek, hogy az új helyzetben kijelölje a tájékozódási pontokat. Rendkívül határozottan visszautasította azokat a vádakat, miszerint a Szentszék háborúellenes fellépését az Amerika-ellenesség vezette volna. Az amerikai nép által megjelentett értékeket a pápa és a Szentszék igen nagyra becsüli, s nem tett mást, mint a döntéshozókat igyekezett megvilágosítani. Őt magát két dolog szomorította el a háború kitörésekor. Az egyik a nemzetközi jog semmibevétele, a másik pedig annak a konstatálása, hogy az emberek semmit nem tanulnak a közelmúlt történelméből. A Szentszék aggodalmait is kifejezve rámutatott, hogy „ez a háború kiprovokálja az összes lehetséges radikalizmust, ideértve az iszlám radikalizmust is. Terrorizmust provokál majd. Ezt mindenkinek látnia kell. Hatalmas sebet fog ejteni a keresztény-iszlám párbeszéden, mivel sajnálatos módon az iszlám világában egyenlőségjelet tesznek a Nyugat és a kereszténység közé. A Szentszék erkölcsi hatalom, feladata, hogy a lelkiismeret szószólója legyen. Soha nem késő arra emlékeztetni, hogy a jog erejének az erő joga fölé kell emelkednie." Az iraki rezsim bukását követően kétoldalú kapcsolataik további alakulását illetően mind az Egyesült Államok, mind pedig a Vatikán igyekezett előre tekinteni s lezárni az elmúlt hónapok ellentétektől szabdalt időszakát. A Vatikánban a Fehér Ház kérésére fogadták (2003. április 9-én) John Bolton külügyminiszter-helyettest, áttekintendő, milyen lehetőségek vannak az Irakban történő együttműködésre, s a Szentszék kijelentette, hogy az iraki nép szenvedéseinek a csökkentése céljából saját karitatív és szociális intézményein keresztül is hajlandó az iraki közös fellépésre az Egyesült Államokkal. A látogatás kétség kívüli sikerét még jobban kiaknázta az amerikai külügyminiszter 2003. júniusi látogatása. Colin Powellt (kivételes gesztusként) fogadta II. János Pál, és az audiencia végén Bush elnöknek szívélyes üdvözleteit küldve kérte Isten áldását Amerikára. Ez fontos volt, mert az amerikai kormányzathoz közel álló körök úgy érzékelték, hogy Mons. Tauran és Mons. Martino álláspontja nem minden esetben tükrözték a pápa véleményét az iraki kérdésben, s az amerikai döntéshozóknak a pápának azok a megnyilvánulásai voltak a mérvadók, amikben megengedhetőnek tartotta a terrorizmus elleni önvédelmet. Egyetértés volt abban, hogy nem kívánatos egy teokrata, fundamentalista síita hatalom létrejötte Irakban. Az amerikai nagykövet szerint a látogatás „nyilvánosan megerősítette azt, amit magunk között éreztünk, hogy ez egy feszes, vibráló, jótékony kapcsolat, amely elősegíti az emberi méltóság ügyének az előmozdítását a világban".35 Időközben a vatikáni diplomácia élén is változás következett be. A pápa 2003 októberében bíborossá szentelte Mons. Taurant, és kinevezte a vatikáni levéltár és könyvtár élére. II. János Pálnak az újévi köszöntő alkalmával a Vatikánba akkreditált diplomáciai testülethez intézett szavai36 is azt jelezték, hogy a Szentszék végleg túllépett az Egyesült Államok háború miatti ostorozásán, s Iraknak a beszéd huszonegy bekezdéséből csupán egy jutott: „A Szentszéknek US Külügyi Szemle
