Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Vincze Hajnalka: Többkörös Európa : a rugalmas integráció színeváltozásai
Többkörös Európa: a rugalmas integráció színeváltozásai tesítő megoldásként, azonban megvalósítása legalább annyi kérdést vet fel, mint ahány választ kínál. Legyen szó akár az EU intézményrendszerének egységéről, akár a harmadik ország relatív súlytalanságából vagy a tagsági státust ambicionáló törekvéseiből adódó problémákról, akár pedig az unió belső-külső legitimációjához szükséges „olvashatóság" követelményéről.58 Politikai-tartalmi kérdőjelek A rugalmasság politikai vetíileteinek értelmezése nagy mértékben nézőpont kérdése. Vagyis függ egyrészt attól, hogy mennyi potenciált látunk a jelenlegi állapotokban, valamint attól, hogy magát az integrációt milyen megközelítésből szemléljük. Nyilvánvalóan egészen más a jelentősége a differenciálás problematikájának, ha europesszimista, vagy ha eurooptimista álláspontra helyezkedünk. Magyarán az egyes rugalmassági forgatókönyvek helyi értéke változik aszerint, hogy a jelenlegi unió összeomlásával, stagnálásával avagy megtáltosodásával számolunk. A másik alapvető kérdés, hogy vajon az euroszkeptikus, euroközömbös vagy eurolelkes táborhoz tartozunk-e, tehát a további integrációt elkerülendőnek, szükséges rossznak avagy kívánatosnak tekintjük. Eddig a pontig még viszonylag könnyű a kategorizálás, azonban az eurolelkes vonal képviselőit megosztó szempontok már lényegesen ritkábban kerülnek tisztázásra. Itt ugyanis a belső falakat lebontó negatív integráció és a saját modelljét kifelé önállóan képviselni-védeni képes entitáshoz vezető pozitív integráció közötti különbséghez érkezünk. Ahogyan azt De Gaulle tábornok fogalmazta meg több mint negyven évvel ezelőtt: „Az európai Európa azt jelenti, hogy önmaga által és önmagáért létezik, vagyis a világban megvan a saját politikája. De pontosan ez az, amit tudatosan vagy tudat alatt elutasítanak azok, akik pedig azt állítják, hogy törekednek erre. Valójában nekik még ma is természetesnek és kielégítőnek tűnik, hogy a saját politika nélküli Európa egy olyan politikának lenne alárendelve, ami az Atlanti-óceán túlpartjáról érkezik. Igen gyakran láttunk sokakat, ráadásul érdemteli és őszinte embereket, akik Európa számára nem független politikát hirdettek - ilyet ők valójában nem is képzelnek el hanem egy olyan szerveződést, amely alkalmatlan arra, hogy azzal rendelkezzen".59 Mint arra négy évtizeddel később, a Prodi-bizottsághoz írt, korábban már említett dokumentum szerzői is rámutattak: „az európai modell továbbvitele azért nem biztosított, mert semmi nem védi kellőképpen - lévén, hogy nincs hatékony, politikai unió formájában jelentkező megtestesülése".60 Az EU-tagállamokat mélyen megosztó „filozófiai" törésvonal61 éppen e körül az önálló stratégiai szereplőként megjelenni és cselekedni képes Európa körül kristályosodik ki. A többi fejtörő - bármilyen fontossá is váljon a maga idejében - ehhez képest csupán másodlagos, már-már részletkérdés. Számunkra tehát elsősorban az az izgalmas, hogy a jelen írásban tárgyalt differenciálási folyamat miként illeszkedik ebbe a lényegi téteket felvető szemléletütközésbe. 2005. ősz-tél 129
