Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Vincze Hajnalka: Többkörös Európa : a rugalmas integráció színeváltozásai
Többkörös Európa: a rugalmas integráció színeváltozásai mölcsökön (tudniillik a „kemény magvat" tartalmazókon) keresztül a lőtéri célkeresztet felelevenítő koncentrikus körökig és a mozgalmi hangulatú úttörőcsoportokig minden előkerül - hogy a repülőgépgyártásból kölcsönzött „változó geometriát" már ne is említsük. Először tehát az elnevezések zűrzavarában érdemes némileg rendet teremteni. Jelen írásban a különböző fokú és módozatú integrációs formák átfogó leírására a „rugalmas" és a „differenciált" kifejezéseket használjuk.1 Ezek egymással felcserélhető, ernyő jellegű fogalmak, melyek alatt stratégiai vagy pragmatikus indíttatásból létrejött vagy szorgalmazott projektek tömkelegé található. Közös jellemzőjük, hogy valamiképpen a tagállamok eltérő ambícióiból és lehetőségeiből adódó heterogenitás kezelését célozzák. Ám a különböző rugalmas integrációs forgatókönyvek „vegytiszta" csoportokba rendezése korántsem valósítható meg maradéktalanul. Itt és most tehát csak amolyan kapaszkodó gyanánt vázolunk fel néhány alapkategóriát, hangsúlyozva, hogy a konkrét projektek kapcsán mindenekelőtt két, gyakorta homályban tartott részlet bír kiemelt jelentőséggel. Nevezetesen, hogy az unió intézményi keretének egységét érintetlenül hagyja-e avagy megbontja az új megoldás, illetve hogy a létrejövő alrendszerek az integráció üteme avagy annak tárgya alapján különülnek-e el egymástól. A csoportosításhoz az egyik kézenfekvő választóvonal az uniós intézményszerkezeten belül, illetve azon kívül megvalósuló együttműködések között húzódik. Az EU-tag- államok között a szerződések keretein kívül létrejött kooperációkat célszerű „párhuzamos együttműködés"-ként említeni.2 Példa rájuk az 1964-ben alapított CERN (Európai Részecskefizikai Kutató Központ), az 1999-ig az uniótól teljes mértékben függetlenül működő - azóta fokozatosan mind szorosabb kapcsolatot kialakító - Európai Űrügynökség (ESA), az amszterdami szerződéssel utólag az EU-keretei közé beemelt 1985-ös Schengen- megállapodás, a római szerződéstől kezdve tudomásul vett Benelux regionális unió (TEC 306), a Finnország és Svédország csatlakozási szerződésében (28. számú nyilatkozat) jelzett Északi Együttműködés vagy éppenséggel a Nyugat-európai Unióban (WEU), illetve az Észak- atlanti Szerződés Szervezetében (NATO) zajló kooperáció (TEU17). Párhuzamos együttműködések jöhetnek létre bi- vagy multilaterális alapon: bárhogy is legyen, ezek az unió egészétől (vagyis a részt nem vevő tagállamoktól és a közösségi intézményektől) függetlenül működnek, s az uniós intézményszerkezet egységét érintetlenül hagyják. Ameny- nyiben a szerződésbe beemelik őket - mint példa volt arra a már említett Schengen vagy a WEU válságkezelési funkcióinak uniós átvétele a nizzai szerződéssel -, attól kezdve az unión belüli differenciálási megoldások valamelyike (opt-in, opt-out, megerősített együttműködés) lép a korábban az EU-val párhuzamosan működő kooperáció helyébe. Szintén nem árt elválasztani egymástól a kizárólag uniós tagállamok részvételével, illetve a külső tagállamok bevonásával létrejövő szorosabb kooperációkat. A rugalmasságnak ugyanis csupán egyik oldala, amikor „egy nemzetközi intézménynek néhány, de nem valamennyi tagállama hajt végre bizonyos cselekvést", másik oldala viszont „a nem tagállam országok részvétele egy nemzetközi szervezet tevékenységében".3 Utóbbi 2005. ősz-tél 113
