Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - ÉSZAKI RÉGIÓ - Dobos Edgár: Északi változatok integrációs politikára: Svédország és Finnország szocializációja az Európai Unióban
Dobos Edgár külpolitika olyan politikai gyakorlat, amely eltávolít vagy „idegenné varázsol bizonyos eseményeket és szereplőket", a külpolitikai diskurzus pedig a fenyegetés reprezentációján keresztül igyekszik kijelölni és fenntartani, biztosítani az államhatárokat.56 Svédország harmincéves háborúba lépésekor (1630) Gusztáv Adolf király emlékeztette az országgyűlést (riksdag), hogy a svéd nemesek „igazi örökösei és leszármazottai az ősi gotoknak, akik az ő idejükben csaknem az egész világot meghódították."57 A király egy olyan, a svéd aranykorra utaló történelmi narratívából indult ki, amely alkalmas volt a királyi ház legitimitásának az alátámasztására és a svéd birodalom lakóinak a mozgósítására - például hadviselés idején.58 A „gótikus elképzelés" szerint a svéd királyság volt az európai civilizáció bölcsője.59 A XVI-XVII. századra elterjedt a gótok kultusza a svéd elit körében, az eredetmítoszt számos latin és népnyelvi krónika népszerűsítette. A művelt svéd rétegek támogatták a gótikus eszmét mint a kollektív svéd önkép alkotóelemét, a Svéd Birodalmat pedig egy Európa többi részétől elkülönülő, önálló entitásnak tekintették.60 Mikael af Malmborg rámutatott arra, hogy Svédország politikai és katonai vereségeinek hosszú sorozata (1709, poltavai csata; 1809, Finnország elveszítése; 1905, a Norvégiával való unió széthullása) alapvető szerepet játszott az úgynevezett „kissvéd identitás" kialakulásában. Az elveszített ütközetek lehetővé tették, hogy Svédország a külső hódítások helyett a gazdasági modernizációra és a társadalmi jólétre összpontosítsa energiáit.61 A svéd történész a napóleoni háborúk óta eltelt két évszázadot a „béke svédesüléseként" írja le, amennyiben a békét alapvetően svéd, a háborút pedig európai sajátosságként észlelték a svédek.62 A több évszázados háborús tapasztalatokban gyökerező „Oroszország mint ősellenség" kép a XIX. századi svéd világkép szilárd alkotóeleme volt, amely alapvetően meghatározta a svéd biztonságpolitikai gondolkodást. Svédország csaknem belépett a krími háborúba (1853-1856) az angolok és a franciák oldalán, sőt a hidegháború idején született titkos hadi forgatókönyvek kizárólag egy kelet felől érkező esetleges agresszióval számoltak 63 Mindazonáltal a svéd mentális képzetvilágban a XIX. században kibontakozó irodalmi, kulturális, majd politikai „skandinavizmus" és az északi regionális identitásépítés folyamatával párhuzamosan a kontinentális Európa vált Svédország ellenpólusává. A progresszív, protestáns Svédország mentális elhatárolása a konzervatív, katolikus Európától az 1930-as évek politikai diskurzusaiban fogant. A svéd szociáldemokraták, akik 1933 és 1976 között uralták a politikai színteret, olyan Európa-képet építettek fel és tudatosítottak a társadalomban, amely Svédország fogalmi ellenpárját jelentette.64 A svéd nemzeti önkép magvát a demokrácia, egyenlőség és szolidaritás eszméivel társított, munkaorientált Svédország alkotta, szemben az ún. „négy K"-val azonosított „konzervatív, kapitalista, katolikus és kolonialista" Európával.65 A svéd/európai viszonyítási keret 1945 után is érvényben maradt, többek között Gunnar Myrdal, a híres közgazdász írásaiban és beszédeiben kapott nagy hangsúlyt. A svéd jóléti államot és a gazdaságilag, társadalmilag és politikailag „fejletlenebb" EK országokat összehasonlítva a következőket írja Myrdal és a Vi och Västeuropa (Mi és Nyugat-Európa) című kötet társszerzői: 48 Külügyi Szemle
