Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - ÉSZAKI RÉGIÓ - Vincze Zsuzsa: Norvégia : Humanitárius nagyhatalom? Stratégiák, képességek és elkötelezettség között
Vincze Zsuzsa mi státust kap.37 Ezzel a párt, egy a jobboldalon korábban (ilyen mértékben) nem képviselt témát karolt fel, amelyben fontos szerepe volt az önálló arculat keresésének is. Következésképpen el lehet mondani, hogy a norvég társadalom humanitárius szerep- vállalás iránti érdeklődésén alapulva, a racionális, önérdeküket követő kormányok, valamint a változó belpolitikai élethez alkalmazkodó és önálló arculatukat kereső pártok nagyban hozzájárultak ezen politikák kiemelkedő szerepéhez és sikerességéhez. Az eddigiekből kitűnik továbbá az is, hogy sok más állammal ellentétben Norvégia esetében nem ütközött az emberi jogok védelme gazdasági vagy biztonságpolitikai érdekekbe, sőt ezek ellensúlyát és alternatíváját képezte. II. A kompetens intézmények megléte a sikeres emberi jogi politikák másik előfeltétele, amely egyaránt magába foglalja a külpolitikára hatással levő kormányzati és nem kormányzati szereplők hozzáértését és hatékony munkáját. Az intézményi háttér elemzése előtt érdemes megemlíteni a norvég külpolitikára kedvezően ható két tendenciát: a külpolitikai döntéshozatal nyitottabbá illetve befogadóbbá (inclusive) válását. Ezen döntési folyamatok fokozott nyitottsága nagyobb rálátást és befolyást enged az emberi jogok iránt érdeklődő közvéleménynek, míg a külpolitikai kérdések megnövekedett száma és összetettsége egyre több (nem kormányzati) szerv bevonását teszi szükségessé. A hatékony kormányzati politika hátterében többnyire egy jól szervezett rendszer áll, melyben megfelelő a kommunikáció és a visszacsatolás a kapcsolódó területeken működő intézmények között ahhoz, hogy elősegítsék és ne hátráltassák egymás munkáját. Norvégiában az 1970-es évektől figyelhető meg a külpolitikai kérdésekkel foglalkozó intézmények számának folyamatos növekedése,38 mely egyre nehézkesebbé tette munkájuk összehangolását. Ez a külső változásokon alapuló folyamat, mely együtt járt a kül- és belpolitika határvonalainak elmosódásával, nemcsak a norvég külügyminisztérium hagyományos elsőbbségét kérdőjelezte meg, hanem a külpolitika hatékonyságát is veszélyeztette. E probléma orvoslására az 1980-as évek óta a norvég külpolitika kormányzati intézményrendszerének fokozatos átszervezése és központosítása ment végbe, mely végül a Fejlesztési Együttműködési Minisztériumnak a Külügyminisztériumba való beolvasztását eredményezte. Érdemes megjegyezni, hogy ennek ellenére máig létezik a nemzetközi fejlesztési miniszter (Minister of International Development) posztja, ami mutatja a téma speciális jelentőséget. Az sem elhanyagolható tény, hogy bizonyos államokkal ellentétben Norvégiában a védelmi minisztériumnak nincsen számottevő befolyása a külpolitikai döntéshozatalra,39 így mára egyértelműen a külügyminisztérium primátusa érvényesül az e téren működő relatív kisszámú kormányzati intézmény között.40 A külpolitikai döntéshozatal korábban leírt változásához sorolható a nem kormányzati intézmények, pontosabban a civil szerveztek megnövekedett szerepe. Ezek többnyire az emberi jogok védelmében lépnek fel, és így kiemelt jelentőségük van a humanitárius politika terén. Az említett központosítási folyamatok ellenére igen fontos szerep jut a civil 22 Külügyi Szemle
