Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - ÉSZAKI RÉGIÓ - Vincze Zsuzsa: Norvégia : Humanitárius nagyhatalom? Stratégiák, képességek és elkötelezettség között
Norvégia: Humanitárius nagyhatalom? Stratégiák, képességek és elkötelezettség között és bevándorlók formájában jelenik meg. Az ilyen egyensúlytalanságok jó ellenszerének bizonyult a béke és a demokrácia, valamint az emberi jogok terjesztése, melyek így egy önérdekkövető stratégia részei.9 Norvégia gazdasági sebezhetősége és a külpiaci folyamatoktól való függése, kicsi és nyitott gazdaságából fakadó hátrányok. Bár a gazdasági kiszolgáltatottság talán nem az első jellemvonás, melyet az ember Norvégiához kapcsol, a kis hazai piaccal rendelkező államok jobban rá vannak többnyire utalva a külső piacokra, amit tovább erősít a sokat emlegetett norvég olajkincs és a norvég gazdasági struktúra más jellemvonásai. A nemzetközi piacoktól való függés az ország természeti erőforrásokban való gazdagságából, nagymértékű nyersanyagexportjából és késztermékimportjából fakad, ami érzékennyé teszi exporttermékeinek áringadozásai iránt. A norvég gazdaság nyitottságát mutatja, hogy lakosságának arányában a világ egyik legmagasabb kereskedelmi mutatójával rendelkezik.10 Az 1970-es években kiépülő off-shore olajipar jelentősen hozzájárult ugyan az ország GNP-jének erőteljes növekedéséhez, ám egyúttal a legfontosabb export- termékké váló kőolaj világpiaci árától is függővé tette a gazdaságot. Norvégia nemzetközi szerepvállalása - például az 1993-as közel-keleti békefolyamat előmozdítása - ezért úgy is értelmezhető, mint ami közvetetten hozzájárul a világgazdasági (árstabilitáshoz, amely elengedhetetlen a norvég gazdasági jólét szempontjából, és így az instrumentális racionalitás mintapéldája. Az önérdek vezérelte humanitárius szerepvállalásra enged következtetni Norvégia megváltozott geostratégiai helyzete is, mely tovább erősíti a fenti jellemvonásokból fakadó hátrányokat, főként a marginalizálódást és a feledésbe merülés veszélyét. Míg Európa nagy részének fellélegzést jelentett a hidegháború vége, Norvégiát egy új stratégiai pozíció kialakítására kényszerítette. Ennek hátterében a nemzetközi erőviszonyok megváltozása, az Egyesült Államok új biztonságpolitikai orientációja, valamint a NATO és az Európai Unió bővítései állnak. Norvégia tagsága az Észak-atlanti Szerződés Szervezetében (NATO) logikusan következik a korábbi nagyhatalmi védettség tényéből, valamint az ország földrajzi elhelyezkedéséből - bár nem volt automatikus lépés a világháborút követően -, és máig az ország biztonságának alapköve. A korábban említett (periferikus) földrajzi elhelyezkedés egészen másképpen festett a kétpólusú nemzetközi rendszer idején, és az országnak kiemelt figyelmet biztosított. Norvégia stratégiai jelentőségét az Atlanti-óceán felé eső hosszú partszakasz és a katonai szempontból kiemelkedő fontosságú északi területek - többek között a Spitzbergák - adták. Ezen területeknek köszönhetően ugyanis Norvégia meg tudta nehezíteni a Szovjetunió kijutását az Atlanti-óceánra, továbbá a két szuperhatalom közötti interkontinentális rakéták egy lehetséges útvonalát jelentették.11 A Szovjetunióval való északi határa is fontossá tette az országot, mely határ a mai napig a legnagyobb kola-félszigeti orosz katonai bázis közelében húzódik. Norvégia így - Törökország mellett - egyike volt azon két NATO-tagállamnak, mely közvetlen szovjet 2005. ősz-tél 15
