Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 1-2. szám - FOLYÓIRATSZEMLE - Jeszenszky Géza: Tanulmányok a szuverén Magyarország külpolitikájáról
Jeszenszky Géza: Tanulmányok a szuverén Magyarország külpolitikájáról azonosul. „A Fidesz némely felelőtlen és hanyag, felsőbbrendűségi érzetétől szabadulni képtelen politikusa zárójelbe tett mindennemű szakmai berzenkedést, és 'keresztülnyomta' elképzelését." Bírálatából kijut a szocialistáknak is, amiért - szerinte kizárólag választási megfontolásból - megszavazták a törvényt. Az ügy kiegyensúlyozott, tárgyilagos összefoglalását - beleértve a sajnálatos módon valóban létező EU- nyomásnak a Medgyessy-kormány által minden érzékelhető ellenállás nélkül engedő módosításokat - ismét Kissnél olvashatjuk. Nemcsak a státustörvény, hanem az egész kisebbségi kérdéskör nemzetközi fogadtatását is érinti a témáról már sokat publikáló szakértő, Eger György.18 Joggal állapítja meg, hogy az Európa keleti felében fölbomlott három állam sorsa is igazolja a hosszú időn át - nemcsak a kommunista rendszerben - a szőnyeg alá söpört kisebbségi-etnikai kérdés súlyát. A Szovjetunió valóban a lappangó nemzeti feszültségek tárháza volt, én azonban felbomlása kapcsán nem beszélnék „orosz Trianon"-ról, hiszen az új, nem-orosz államokhoz került mintegy 25 millió orosz aránya még mindig csak mintegy fele a magyar határokon kívül rekesztett magyarokénak, nemzeti tudatuk erőssége messze elmarad a magyar kisebbségekétől, nem utolsó sorban pedig nem szembesülnek a diszkrimináció, az elnemzetlenítési és elűzési kísérletek olyan tárházával, mint a magyar kisebbségek. A tanulmány jogos megállapítása, hogy a demokrácia önmagában nem oldja meg a problémát. Jászira19 és Bibóra20 hivatkozva azonban hozzá kell tennünk, hogy a kisebbségekkel szembeni türelmetlen, jogsértő politika nem fér össze a valódi demokráciával, tehát az ún. „új demokráciák" egy részében jelentős „demokratikus deficit" mutatkozik. Nem osztom Égernek a „svájci modell" alkalmazhatatlanságáról mondott szavait, kivált az a fogalmazást, hogy „a magyar politikai közgondolkodást másfél száz éve mérgezi a »keleti-Svájc«-teória." Az igaz, hogy a Kárpát-medence jelentős részén a lakosság etnikai-nyelvi szempontból vegyes, kevert, s itt az etnikumok elkülönülésén alapuló kanton- modell valóban nem alkalmazható. De vitathatatlan, hogy Svájcban éppen ez az elkülönülés a nemzeti jellegű konfliktusok hiányának a titka. Az országosan kisebbségnek minősülő, de egy adott területen túlnyomó többségben élő nyelvi-nemzeti közösségek által lakott területek autonómiája nagyon jó megoldást kínál a konfliktusok elkerülésére, az adott közösség megmaradására és boldogulására. Az autonómia nem zárja ki, hogy a területén csak kisebbségben jelen lévő többségi nemzet tagjai megfelelő jogokat élvezzenek - ahogy ezt Dél-Tirol és számos más nyugat-európai példa tanúsítja. Éger tanulmánya azután maga is bemutatja, hogyan, milyen jogi és politikai eszközökkel védik más államok határon túl élő rokonaikat, hogy a szomszédos országokban élő magyarság „jogai érvényesítéséért folytatott harcát maradéktalanul az európai normák, a nemzetközi jog és az állampolgárságuk szerinti ország belső jogrendje szerint vívta," s hogy megmaradásuk záloga a regionális autonómia.21 Tizenöt évvel a rendszerváltozások után meg kell állapítani, hogy illúziónak bizonyult az egykor széles körben osztott feltételezés, miszerint a Kárpát-medence kisebbségben 2005. tavasz-nyár 285
