Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 1-2. szám - FOLYÓIRATSZEMLE - Jeszenszky Géza: Tanulmányok a szuverén Magyarország külpolitikájáról
Tanulmányok a szuverén Magyarország külpolitikáj áról Jeszenszky Géza magyarországi rendszerváltozás 15. évfordulója szerény figyelmet keltett és nem születtek összefoglaló értékelések annak különféle vonatkozásairól. Kivételt képez a jelen folyóirat, amelynek előző évfolyamában három tanulmány foglalkozott szomszédi kapcsolatainkkal, az angol nyelvű különszámban pedig két írás kínált áttekintést „az átalakulás" egész külpolitikai folyamatáról. Ezek kritikai szemléje megerősíti annak szükségességét, hogy „koronatanú"-ként eddigi elemzéseimen túlmenően1 monografikus mélységgel foglaljam össze hogyan próbáltam választ adni, megoldásokat találni 1988 és 1998 között - kormányon és ellenzékben - kollégáimmal, politikai barátaimmal együtt a magyar külpolitika százados dilemmáira.2 Mielőtt azonban ez még elkészülne, indokoltnak látom, hogy a mértékadó külpolitikai folyóirat segítse elő néhány alapvető kérdésben a tisztánlátást, a tények ismeretét és a torzító szemüvegek levételét. A 2003 decemberében a Teleki Intézetben tartott külpolitikatörténeti konferencia átdolgozott formában angolul megjelentetett tanulmányai közül terjedelemben és mélységben kimagaslik Kiss J. László írása, amely a szuverenitás elveszítésétől az EU- tagságig tekinti át a magyar külpolitika fő tendenciáit.3 Nem foglal határozott állást abban a vitában, hogy 1989 előtt, a Kádár-korszak konszolidáltabb szakaszában beszélhe- tünk-e magyar külpolitikáról. Ő (és Dunay Pál) is idézi egy 1994-es interjúmat, amiben a belpolitikai mozgástér viszonylagos szabadságának árát a Moszkvát lojálisán kiszolgáló külpolitikában jelöltem meg. Noha egy politikusként tett kijelentés nem tudományos állásfoglalás, az vitathatatlan, hogy szovjet csatlósként is volt Magyarországnak külügyminisztériuma, ott és a külképviseleteken formális diplomáciai tevékenység folyt. Azt is elfogadom, hogy az 1970-es évektől kedve a magyar külpolitikában voltak önálló elemek, törekvések. Mindazonáltal aligha vitatható, hogy amikor Moszkva egy-egy fajsúlyos kérdésben határozott utasítást adott vagy állásfoglalást követelt, akkor a magyar vezetés mindig engedett és igazodott az előírt irányvonalhoz. A „prágai tavasz" iránt mutatott szimpátiája ellenére Magyarország részt vett annak katonai elfojtásában és a politikai vezetők jogosnak nevezték az intervenciót. A nyilvánvaló magyar érdekek ellenére 2 74 Külügyi Szemle
