Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 1-2. szám - NEMZETKÖZI JOG - Halász Iván: A nemzetközi igazgatás a válságövezetekben
Nemzetközi igazgatás a válságövezetekben szakértője, Simon Chesterman is, aki szerint a nemzetközi szervezetek tulajdonképpen azt várják el a rájuk bízott helybeliektől, hogy „tedd azt, amit mondok, és nem pedig azt, ahogy én cselekszem" (illetve „nézd azt, amit mondok, és nem azt, amit teszek"). Az ilyen kormányzást a „Do-as-l-say-not-as-I-do"-governance formulával jelöli meg a szerző.55 Chesterman arra is felhívta a figyelmet, hogy a nemzetközi apparátusok széles körű immunitása miatt a tevékenységük ellenőrzése eléggé viszonylagos. A válságövezetekben ugyan rendszerint létrehoznak a jogsértéseket vizsgáló, az azokkal kapcsolatosan segítő szándékkel eljáró szerveket - például az EBESZ által „menedzselt" koszovói ombudsman56 intézményét vagy Kelet-Timorban a donorországok által szorgalmazott Főellenőr Hivatalát (Office of the Inspector General) - azonban ezek a szervek éppen a nemzetközi apparátusok szerves részeként és nem mindenkire kiterjedően működnek. Természetesen a legjobb ellenőrzést és némi egyensúlyt éppen az igazgatási akciók nemzetközi jellege és szervezeti többpólusossága biztosítja, valamint az egyes szervezetek felettes szerveinek „vigyázó szeme". Ilyen például az UNMIK esetében az ENSZ Biztonsági Tanácsa vagy főtitkára, továbbá az EBESZ Állandó Tanácsa vagy az EU illetékes szervei. Mégis a válsággócokat stabilizáló és demokratizáló nemzetközi apparátusok tevékenysége nem minden esetben „lefedett" az ellenőrzés szempontjából. Más szerzők is ki szokták emelni a nemzetközi igazgatási akcióknak és azok végrehajtóinak „abszolutista" vagy a „felvilágosult abszolutista" pozícióját.57 Ez a pozíció egyébként magából a helyzetből következik, hiszen az UNMIK-nak vagy a boszniai HR-nek egy háború (illetve inkább polgárháború) által megviselt területet kell irányítania, ami mindig nehéz és részben hálátlan feladat. Igaz viszont az is, hogy a Koszovó, Bosznia és Kelet-Timor58 esetében nem a nagyhatalmak által legyőzött ellenséges területekről van szó, mint amilyen volt például Németország vagy Japán a második világháború után, hanem az elvben megsegített és az elnyomás alól felszabadított területekről. A legyőzött és ideiglenes területeken teljesen érthető a tartósabb diktatórikus hatalomgyakorlás, kevésbé elfogadható viszont a második kategóriába tartozó esetekben. Nem szabad azonban szem előtt téveszteni azt sem, hogy az azonnali teljes körű önkormányzatiság az ilyen vegyes jellegű és hagyományú területeken, amelyek tele vannak az etnikumok közötti gyűlölettel, elég hamar új nemzetközi beavatkozást tehetne szükségessé, csak éppenséggel ellentétes prioritásokkal. A nemzetközi közösség ugyan lehet döntőbíró bizonyos esetekben, de ha már beavatkozik egy konfliktusba, valóban elvárható, hogy a probléma gyökereit is kezelje, nemcsak a következményeit. Azért a felek szétválasztásánál és a harcok megszüntetésénél komolyabb szerepre kell hogy vállalkozzon, ahhoz viszont sokkal nagyobb mozgástér és hatáskör kell. Ebben gyökerezik az egyes akciók diktatórikusnak is mondható abszolutisztikus jellege. Ugyanakkor igazából éppen ez a „gyökérkezelési" stratégia alkotja az átfogó és sokrétű nemzetközi igazgatási akciók lényegét és ez különbözteti meg azokat a hagyományos „konszenzusos" és „beleegyezéses" békefenntartástól. 2005. tavasz-nyár 263
