Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 1-2. szám - NEMZETKÖZI JOG - Szigeti Péter: Az erőszakhasználatot legitimáló jelenkori politikai eszmék és a nemzetközi jog
Az erőszakhasználatot legitimáló jelenkori politikai eszmék és a nemzetközi jog nálni nemzetek között, ahogy személyek között gyakran lehet, azaz anélkül, hogy [mások] élet[é]t veszélyeztetnénk."64. Egyben a liberális világkép apoteózisa lenne ez a fajta konfliktus, ahol minden személyt mint egyént, bűnössége vagy ártatlansága (tehát jogi kritériumok) alapján, és nem mint a nemzet (vallás stb.) egy tagját, magát többé vagy kevésbé önkéntesen feláldozó személyt (tehát politikai kritériumok mentén) ítélik meg. A baj csupán az, hogy - errare humánum est - a digitális információszerzésnek is vannak határai, és az akciók végrehajtásába hibák csúsznak. Ez lerontja a „humánus hadviselés" morális oldalát, mert a propagált tökéletesség sem a „bűnösök" biztos elérése, sem az „ártatlanok" biztos védelme terén nem érvényesül. Tovább ront a megvalósuláson, hogy a három cél végsó' soron egymásnak ellentmond: a civileket nem veszélyeztető precíz célzáshoz a pilótáknak alacsonyan kell repülni, ami számukra veszélyes; ha magasan repülnek, és fokozottan figyelnek a civilek sértetlenségére, az a szóba jöhető célpontok számát csökkenti drasztikusan; a biztonságos magasságból, sok célpontra irányuló támadás pedig szükségképpen okoz károkat civileknek is.65 Ebből a háromszögből, szükségképpen, a politikai és a katonai oldal kerül ki győztesen a morális kárára: egyetlen hadviselő fél sem engedheti meg magának a győzelem nélkül való visszavonulást, ha ezt nem a katonai szükségszerűség diktálja; a hadsereg pedig érthetően többre becsüli saját emberei életét ismeretlen és névtelen „civilekénél". A hibák, a „kompromisszumos humanizmus", és nem általánosan elismert (nem jogi) jus ad bellum együtt az Egyesült Államokat a képmutató zsarnok szerepébe helyezi, ami tulajdonképpen ellentétes az Egyesült Államok minden szándékával. A nem elismert morális indok és a frontálisan legyőzhetetlen erő hasonló válaszlépést gerjesztett azoktól, akik egyáltalán nem ismerik el a nyugati államok erkölcsi-ideológiai érveit: a terrorizmust. Ajus in hello visszahatása ajus ad héliumra: partizánháború és terrorizmus Az egyéniség elterjedését mutatja két hasonló hadviselési forma: a partizán és a terrorista. Mindkettő nem állami szereplő; egyiknek sincs hadviselési legitimitása semmilyen régi elmélet szerint - mindkettő magának adományozza ezt a legitimitást, amelyet a nemzetközi jog a partizán esetében elismer, a terrorista esetében nem. A partizánháború két fő jellemzőben tér el a hagyományos háborútól: 1. a partizán független bármilyen főhatalomtól; akkor jön létre, ha az állam már letette a fegyvert: a partizán harcmodor szerint harcoló hivatásos katona lehet mélységi felderítő, kommandós, deszantos, kém, (partizán-)vadász, portyázó vagy más egységtípus tagja, de semmiképpen sem partizán. Ha a partizán összevész és kilép partizáncsoportjából, esetleg új partizánosztagot alapít, ez státusán nem változtat; míg egy „alternatív állami hadsereg" alapítása nyilvánvalóan nonszensz. A partizán tehát jogot formál arra, 2005. tavasz-nyár 239
