Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 1-2. szám - NEMZETKÖZI JOG - Szigeti Péter: Az erőszakhasználatot legitimáló jelenkori politikai eszmék és a nemzetközi jog
Szigeti Péter nek háborúzni.53 Ennek a furcsa jelenségnek, a „virtuális háborúnak", több oka és két furcsa következménye van. Az okokkal, a demokrácia működésmódjával, a fogyasztói társadalom hatásával az értékekre, és a tömegmédia hatásaival, már csak a terjedelmi korlátok miatt is, nem foglalkozom ebben a dolgozatban. A következmények: a minimális áldozattal járó, csúcstechnológiát használó „humánus hadviselés", mint a korabeli jus in hello gyakorlata; és az áldozatok helyett és érdekében cselekvő demokráciapárti beavatkozás, mint új, a gyakorlatba átvitt jus ad héliumé Az ENSZ, mint világszervezet logikájához természetes módon hozzátartozik, hogy a Föld minden állama és népe előtt nyitott - ellentétben elődjével, a Népszövetséggel. Ez is egyfajta liberalizmust testesít meg, a liberalizmus toleráns, pluralisztikus elveit kiterjesztve a nemzetközi szférára. Ez a liberalizmus ugyancsak összhangban van a (klasszikus) nemzetközi jog alapvetően eljárási jellegével, miközben bízik abban, hogy az államok szabad belátásukból átveszik a demokratikus államberendezkedést, és végső soron létrehozzák a világbékét (Charta-liberalizmus).55 A „liberális béke" harciasabb propagátorai viszont egyéni szinten értelmezik a liberalizmust, azaz a polgári-politikai emberi jogok, a demokrácia és a piacgazdaság világméretű elterjesztéséért a szuverenitást nem az állam, hanem a „nép" jogává alakítják (nem pluralisztikus liberalizmus), és állítják, hogy azok az államok, amelyek nem adják meg polgáraik számára a demokratikus államberendezkedést, saját népük szuverenitását megsértik: ilyenkor a nemzetközi közösség joga (esetleg kötelessége) a beavatkozás.56 A létrehozandó világrend mindkét esetben egy individuális társadalom-berendezkedés lenne, amely az egyéni érdekek alapvető volta és a közösség hiánya miatt legfeljebb az egyéni bűnözés számára nyújtana teret, de a háborút megszüntetné; a „nem pluralisztikus liberalizmus" viszont ezt kötelezően, és gyakorlatilag a kulturális különbségekre való tekintet nélkül tenné. A nem pluralisztikus liberalizmus egyesíti az önrendelkezés jogát (mint jog a demokráciára) a demokráciához való joggal és az emberi jogokkal; és ezek világméretű elterjesztése érdekében szabaddá teszi a háborúindítást - ezáltal semmibe veszi az állami szuverenitást. Az állam viszont, legalább formális szuverenitás nélkül, teljesen megszűnik állam lenni, és egy olyan világrendnek adja át a helyét, ahol az egyén és a globális szint között nincs e kettőtől független hatalommal felruházott szereplő - nincs politikai közösség. Az emberek mint egyének részvétele a politikai térben, és nem mint egy közösség tagjai, annak a veszélyét hordozza magában, hogy a politikai tér elveszíti értelmét - ha csak mint egyének vesznek részt a közügyekben, miért érintik őket azok a közügyek? Mi az összetartó ereje ennek a térnek, hiszen az érdekek az embereket csak pillanatnyilag egyesítik, és amennyire egy érdek mellett egyesíti, más érdekek szerint megosztja őket?57 Az emberi egyéniség képzete viszont nem tűr el olyan eszményt, amiért magát fel kéne áldoznia: az egyetlen nagyobb egység maga az „emberiség", ami itt nem jelent mást, mint mindenkinek megadni az önérdek szerint való cselekvés lehetőségét.58 A közösséghez való, az életnél is fontosabb kötődés hiánya teszi a liberális világszemléletet 236 Külügyi Szemle
