Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 3-4. szám - EURÓPAI UNIÓ - Győri Enikő: A megosztottság nem akadálya a sikerességnek - Málta EU-csatlakozása
A megosztottság nem akadálya a sikerességnek - Málta EU-csatlakozása 28 Ilyenek például, hogy a csatlakozás után még öt évig a Gozo és Málta közötti komp és személyforgalom áfamentes marad, és hogy a gozói közlekedés és mezőgazdasági termelés továbbra is részesülhet nemzeti támogatásban. 29 2000. március 13-ai 555/2000. sz. tanácsi rendelet. Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy az 1970-es társulási szerződés alapján több évre szóló pénzügyi jegyzőkönyvek révén az Európai Közösség folyamatosan juttatott forrásokat Máltának. A kelet-közép-európai országok európai megállapodásaihoz ugyanakkor nem készítettek pénzügyi protokollt, s ezt ezen államok többször nehezményezték is. 30 Máltán a kevés termőföld és a folyamatos eróziós veszély miatt rendkívül nagy jelentősége van annak, hogy teraszokat alakítsanak ki a mezőgazdasági tevékenység céljából. 31 A 371,3 millió eurós bevétel részletezése a következő: 29 miihó euró mezőgazdaság, 79 millió euró strukturális alapok, 30 miihó euró közösségi programok, 233,3 millió euró költségvetési kompenzáció (Bayar 2003, 71. o.). 32 A Málta-EU Tájékoztató Központ éves költségvetései a következők voltak: 2002: 900000 Lm (2160 000 euró), 2003: 500 000 Lm (1200 000 euró), 2004: 345 000 Lm (828 000 euró) (Scicluna 2004). 33 Ugyanaznap helyhatósági választásokat is rendeztek. 34 A 270650 szavazó közül 143094 voksolt az EU-csatlakozásra s 123628 utasította azt el (Pace 2003, 12. o.). Ez a durván húszezer szavazatos különbség Máltán jelentősnek számít. 35 Máltán e törvény elfogadásához (beleértve az alkotmánymódosítást is) 50 százalék+1 voks szükséges, ami a képviselőház esetében 33 képviselő igen szavazatát jelenti. A kormányoldalon mind a 34 képviselő az igen gombot nyomta meg, a jelen levő 25 ellenzéki pedig egységesen a nemet. Ellenzéki oldalon többen (négyen) hiányoztak, ami a belső egység erodálódását mutatta. Távol maradt a szavazástól például maga Sant is. A jogszabályt július 16-án írta alá a köztársasági elnök, s július 23- án helyezték letétbe - elsőként a csatlakozó országok közül - az EU elnöki posztját akkor betöltő olasz kormánynál. 36 A szerző saját fordítása. 37 Korábban Máltán csak egyetlen közszolgáltató létezett, az ENEMALTA, tehát az áram, a gáz, víz stb. szolgáltatást egetlen állami társaság végezte. Mára már feldarabolták az ENEMALTA-t, de egyelőre nincs napirenden a társaságrészek privatizációja. Érdekességként azt is érdemes megjegyezni, hogy a máltaiak mind a mai napig nem fizetnek szemétszállítási díjat. 38 Például 2004 márciusában (News Bulletin, 2004. március 15.) 39 A Budapesten is két szállodával jelen levő Corinthia csoport 2004 tavaszán nyitotta meg Líbia első luxusszállodáját. Az avatási ünnepségen részt vett a máltai miniszterelnök is (Nexus Bulletin, 2004. március 17.). A Corinthia csoport - azon vádból miatt, hogy alaptőkéjében Líbiának is van részesedése, illetve hogy túl szívélyes viszont ápol Kadhafival - az embargó idején az USA turisztikai feketelistáján szerepelt, sőt akkoriban Máltát is igen negatívan kezelte az Amerikai Egyesült Államok. 40 Érdemes ugyanakkor azt is megjegyezni, hogy Belgiumban és Cipruson kötelező a szavazás, Luxemburgban pedig párhuzamosan parlamenti választásokat is tartottak, tehát ezekben az országokban ennek volt köszönhető a magas részvétel. 41 Az Európai Bizottság szerint 2003 novemberében Máltának még ötvenezer oldalnyi uniós joganyag fordítása volt hátra (Monitoring jelentés 2003). 42 Egy máltai font (másik elnevezése: líra, Lm) kb. 2,33 eurónak felel meg (2004. szeptember). 43 Erről Gonzi miniszterelnök beszélt a 2004. márciusi Európai Tanács-értekezleten (Nexus Bulletin, 2004. március 29.). 44 A tekintélyes brit „Holiday which?" című utazási magazin szerint Málta az árakhoz képest a legjobb hely a vakáció eltöltésére (Nexus Bulletin, 2044. február 19.). 45 Málta esetében nincs különbség a köztisztviselő és közalkalmazott között; köztisztviselő alatt az állami alkalmazottakat kell érteni. 46 Single Programming Document, SPD. Az uniós szabályok szerint mivel az egész 2004-2006 közötti időszakra kevesebb, mint egymilliárd euró támogatásról van szó, nem nemzeti fejlesztési tervet, hanem csak egy SPD-t kell készíteni. Ennek előnye az, hogy jóval egyszerűbb róla a döntési eljárás s kevesebb egyeztetés szükséges Brüsszellel. 2004. ősz-tél 77