Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KITEKINTÉS - Győri Enikő: Tizenöt kísérlet a szuverenitásvesztés ellensúlyozására. Nemzeti parlamentek az Európai Unióban
Győri Enikő veszi a törvényhozás, hogy minden unióbeli fejleményről tájékoztassa, illetve hogy minden megküldött uniós dokumentumhoz mellékeljen egy magyarázó szöveget. A dokumentumokban bekövetkezett változásokról pedig szintén legyen köteles a kormány beszámolni (és a magyarázó szöveget naprakésszé tenni). A modelljeiket mindezek szellemében kiigazító országokban ugyanakkor továbbra is előfordul, hogy bizonyos uniós dokumentumokat, melyekről véleményt kell nyilvánítaniuk, öt perccel a bizottsági ülés előtt látnak először a képviselők (Buksti 1998). Az 1995-96-os parlamenti évben 75 fontos és 222 kevésbé jelentős dokumentum került úgy a brit Alsóház elé, hogy a hivatalos szöveg nem állt a képviselők rendelkezésére, s csak a kormány magyarázó szövege alapján tájékozódhattak (Rogers 1998). Ez következménye a brüsszeli rohammunkának, a folyamatos időhiánynak, a tanácsülések napirendje gyakran hirtelen történő megváltoztatásának, a tizenöt nyelvre való fordítás minden nehézségének, a dokumentumok lassú továbbításának. Azt is láttuk, az amszterdami szerződés nemzeti parlamentekről szóló jegyzőkönyvét sok helyütt a ratifikáció ellenére nem alkalmazzák, azaz vagy nem továbbítják a kötelezettség ellenére a kormányok az összes abban felsorolt dokumentumot, vagy nem biztosítják a parlamenti vizsgálódás számára a hathetes határidőt. Az idő szorítása, tekintettel az unió hektikus munkavégzésére, minden bizonnyal örökre megmarad. A folyamatokba való minél gyorsabb bekapcsolódás tehát kulcskérdés, de azt tökéletesre fejleszteni szinte lehetetlen vállalkozás, a brüsszeli ügymenet természetéből, kifolyólag. Második helyen a modellek hiányosságai között azt lehet megemlíteni, hogy a parlamentek integrációs bizottságainak az uniós dokumentumok tengerével kell megküzdeniük, s ehhez nincs meg mindig a szükséges kapacitás. Kormányzati taktika része is lehet az, hogy a törvényhozásokat elárasztják információval, lehetőleg magyarázó szöveg nélkül, s így - elegendő forrás és szakértő hiányában - úgyis képtelenek a parlamentek mindent feldolgozni. Erre jó példa az osztrák gyakorlat. A német képviselők is szoktak ezzel kapcsolatos panaszt megfogalmazni (Winkel 1998). A dokumentumáradattal való sikeres megküzdés csak akkor lehetséges, ha a törvényhozások valóban érdemben bele kívánnak szólni az integrációs folyamatokba, tehát ha megvan a politikai akarat, s még a dokumentumok feldolgozásához szükséges feltételeket, forrásokat is elő tudják teremteni. A legfontosabb feltétel az önálló parlamenti szakértői bázis kiépítése; hozzáértő, magasan kvalifikált, nyelveket beszélő munkatársak nélkül a képviselők önállóan nem képesek e munka elvégzésére. A hatékony ellenőrzést meghonosító parlamentekben mindenhol létrehoztak önálló, a nemzetközi osztályról leválasztott EU-osztályt (hisz az integrációs ügyeket nem kezelhetik külpolitikaként). A legtöbb helyen megteremtették továbbá a munkavégzéshez elengedhetetlenül szükséges informatikai bázist. Amennyiben nincs meg a dokumentumok elektronikus úton való továbbításának lehetősége, a törvényhozás automatikusan lépéshátrányba kerül. Természetszerűleg szükség van a modern technikát üzemeltetni 90 Külügyi Szemle
