Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - MAGYARORSZÁG ÉS A SZOMSZÉDOS ÁLLAMOK - Szilágyi Imre: Magyarország és a délszláv térség 1990 után
Szilágyi Imre kezés elismerésére vonatkozó demokratikus igényének. Másfelől viszont Magyarország - anélkül, hogy beleavatkozott volna Jugoszlávia belügyeibe - elfogadta azt a tényt, hogy Jugoszláviát nem lehet monolit egységként kezelni. Azt, hogy a magyar politikai vezetés számára az önrendelkezés fogalmának nagy jelentősége van, a korábbi előzmények után Antall József a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének legutolsó, 1991. július 1-jén megtartott ülésén is megfogalmazta: „Mi következetesen kiállunk minden nemzet elidegeníthetetlen önrendelkezési jogárért."16 1991 tavaszán folyamatosan napirenden volt az a kérdés, hogy mi a teendő a jugoszláviai harcok kitörése esetén. A katonai szakértők egyetértettek a kormányzat azon álláspontjával, hogy Jugoszlávia belügyéről van szó (ebbe tehát nem kívánunk beavatkozni), a magyar haderő feladata pedig csak az lehet, hogy elrettentsen attól, hogy a fegyveres összecsapások átterjedjenek Magyarország területére.17 A közeledő háború miatt azonban Magyarországnak arra is fel kellett készülnie, hogy miképpen kezelje azt a problémát, ha Jugoszlávia felől esetleg jelentős menekülthullám érné el az országot. 1991 tavaszától a magyar kormánynak egyre inkább számolnia kellett azzal is, hogy Szerbiában élő magyar kisebbség másképpen látta mind a jugoszláviai helyzetet, mind a saját helyzetét ebben, mint a szlovéniai magyarok. Az utóbbiak meglehetősen egységesen azonosultak a többségi nemzet elképzeléseivel.18 A szerbiai magyaroknak rokonszenvesek voltak ugyan a másik két köztársaság demokratikus törekvései, az is világos volt azonban, hogy ő helyzetük Jugoszlávia felbomlásával romlani fog, hiszen ők így abban a nem demokratikus Szerbiában maradnak, amit attól kezdve már a többi köztársaság sem tart majd kordában. Ezért ők a szétválási törekvésekkel alapvetően nem szimpatizáltak.19 A vajdasági magyarok érdekképviselete nyilatkozatban szögezte le, hogy nem kíván beavatkozni a délszláv népek egymás közötti vitájába, szorgalmazta a békés megoldást, s szerette volna elérni, hogy a vajdasági magyarokat ne mozgósítsák számarányuknál magasabb létszámban. Ezen kívül attól féltek, hogy a csetnik csapatok előbb utóbb nem csak a horvátországi magyarlakta területeken fognak garázdálkodni, de a Vajdaságban is. Ez a probléma szóba került a vajdasági magyarok magyarországi tárgyalásán is, ahol azt kérdezték tőlük, hogy segíthetnének rajtuk úgy, hogy ne rontsanak a helyzeten.20 A háború kitörése igen nehéz helyzetbe hozta Magyarországot. A magyar külpolitika törekvései között 1990 májusától lassanként (lassabban, mint ahogy ezt a közvélemény utólag gondolta) körvonalazódott három szempont: az európai integráció, a jó kapcsolat a szomszédos népekkel, valamint a határon túl élő magyarok támogatása.21 Az alábbiakban látni fogjuk, hogy ideológiai megfontolástól függetlenül valamennyi magyar kormánynak szembe kellett néznie azzal, hogy néha igen nehéz egyeztetni az európai hatalmak elvárásait és a határon túli magyarok érdekvédelmét. Különösen így volt ez Jugoszlávia esetében. Az adott helyzetben a magyar kormány mindenekelőtt arra törekedett, hogy döntései összhangban legyenek a nyugat-európai országok és a 8 Külügyi Szemle
