Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KITEKINTÉS - Győri Enikő: Tizenöt kísérlet a szuverenitásvesztés ellensúlyozására. Nemzeti parlamentek az Európai Unióban
Nemzeti parlamentek az Európai Unióban ülése vagy más esemény, esetleg kormánybeszámoló, jelentés kapcsán), melyeken minden képviselőnek joga van részt venni, ezért nagy szükség van. Együttműködés a szakbizottságokkal. Fontos kérdés, hogyan lehet azt kivédeni, hogy az uniós politika csak kevés kiválasztott képviselő ügye legyen a tagállami törvényhozásokban. Ez szoros összefüggésben van azzal, hogy az integrációs bizottságok mennyire végzik elszigetelten vagy más bizottságokkal együttműködve a tevékenységüket a parlamenteken belül. A szakbizottságok bevonása az integrációs ügyekbe az összes parlamenti kontroll- modell működésének legproblematikusabb területe. Sok országban jogszabály kötelezi a parlamenti bizottságokat az európai ügyekkel való foglalatosságra (Belgium), vagy pedig előírja az EU-bizottságnak ezen testületek tájékoztatását, bevonását a parlamenti álláspont megalkotásába (Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Németország, Olaszország, Portugália, Svédország). Bevonásuk eltérő fokú lehet: állhat abból, hogy csak véleményt adnak, de a végleges pozíciót az EU- s testület fogalmazza meg (Finnország), van olyan megoldás, hogy az integrációs bizottság csak koordinál, és a szakbizottságoké a döntő szó (Németország, Hollandia), illetve előfordul az is, hogy az integrációs bizottság csak „előszűr", és mindig a szakbizottság határoz. Természetszerűleg mindkét mechanizmus mellett és ellen lehet érveket, ellenérveket felsorakoztatni. A munka szakbizottságokra való alapozása hozzáértőbb vélemény kibocsátására képesíti fel a törvényhozást, de ez a megközelítés védtelenebbé teszi a parlamentet a speciális szektoriális érdekekkel, lobbycsoportokkal szemben. Az EU-bizottság kizárólagos szerephez juttatásával pedig a törvényhozás valószínűleg kevésbé tud szakmailag korrekt álláspontot kialakítani. Szinte nincs ország, ahol ne lenne versengés, kompetenciavita a szakbizottságok és az integrációs bizottság között. Gyakori a féltékenykedés; ez különösen jellemző a külügyi bizottságok és az EU-s testületek kapcsolatára. Ez is bizonyítja, a belpolitika, az integrációs politika és a külpolitika közötti határvonalak még mindig nem egyértelműek. Általános tendenciaként az azért megfogalmazható, hogy a külügyi bizottságok főleg a közös kül- és biztonságpolitika, valamint az EU külkapcsolatainak kérdéseiben kompetensek. Sok helyütt az alapító szerződések felülvizsgálata is a hatáskörükbe tartozik, mely munkamegosztás már erősen vitatható. Az is általános, hogy amikor nemzetközi vagy uniós szerződések megerősítésekor van szó, tehát nem uniós dokumentum-tervezetekről, akkor már mindenhol a külügyi bizottságoké a főszerep (az integrációs testületeknek elvileg még javaslati formában találkozniuk kellett ezekkel a dokumentumokkal). Hivatali struktúra európai ügyekben. Minden kontrollmechanizmus működésének kulcskérdése, hogy milyen háttérrel rendelkezik, azaz a parlamenti hivatalok szervezeti felépítése mennyire felel meg az elvárásoknak, s mennyi szakértő segíti a törvény- hozások integrációs munkáját. A fő kérdés, hogy az Európa-politikában jártas munka2004. tavasz-nyár 77
