Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KITEKINTÉS - Győri Enikő: Tizenöt kísérlet a szuverenitásvesztés ellensúlyozására. Nemzeti parlamentek az Európai Unióban
Nemzeti parlamentek az Európai Unióban ti szabályoktól függ az integrációs bizottságokban. A legtöbb törvényhozásban az Eu- rópa-ügyi testületek tagjai más szakbizottságok munkájában is részt vehetnek, s ezt kifejezetten szerencsésnek tartják. így ugyanis biztosítható, hogy minél több kérdésnek legyen hozzáértő' felelőse az integrációs bizottságban. Végezetül nagy jelentősége van és meghatározza a testület presztízsét mmd az elnök személye, mind az, hogy hány kiemelkedően fontos politikus a tagja. A személyes ambícióknak, hogy az integrációs bizottság tevékenységét érdemivé tegyék, modellt erősítő szerepe volt és van (ahogy azt Franciaország és Spanyolország esetében is megfigyelhető volt). Az integrációs testületek illetékessége is igen eltérő tagállamonként: teljes körű illetékességgel rendelkezik a dán, a brit, a német, a francia, a holland, a finn, az osztrák és a svéd bizottság. így a tagállamok több mint felében széles körűen informálódhatnak az Európa-ügyi testületek. Határozatot közülük minden témában azonban csak a dán EU-bizottság, a brit állandó európai bizottságok valamelyike, valamint az osztrák Főbizottság hozhat. A belga uniós testület minden jogot magának tart fenn, de döntést csak első pilléres kérdésekben fogalmazhat meg. Németországban és Finnországban a második pilléres ügyekben a Külügyi Bizottság az illetékes. Szintén Németországban a harmadik pilléres ügyek gazdája a Jogi Bizottság (s nem az integrációs testület). Svédországban a tanácsadó bizottság és Franciaországban a delegáció csak előszűri az uniós dokumentumokat, a végső szó a szakbizottságoké. Luxemburgban és Hollandiában az integrációs bizottságok csak koordinálnak; az állásfoglalás joga mindig a téma szerint illetékes szakbizottságé. A többi, gyenge modellű államban az integrációs bizottságok foglalnak állást az illetékességi körükbe tartozó első pilléres ügyekről. Mindebből az szűrhető le, hogy az erős modellű törvényhozások a gyorsabb véleményalkotás érdekében előszeretettel adnak felhatalmazást az integrációs testületnek a parlamenti álláspont megfogalmazására, valamint ezen bizottságok minden kérdésben kompetensek. Az EU-bizottságok általában maguk az integrációs ügyek gazdái, de kevés kivétellel minden tagállamban érvényesül az a tendencia, hogy az integrációs bizottságok bevonják a munkába az illetékes szakbizottságokat. Ezáltal válhat ugyanis csak szakmailag megalapozottá a parlamentek véleménye az egyes - sokszor bizony rendkívül technikainak tűnő - témákban. A parlamenti kontroll menete Országonként különbözik, hogy a végrehajtó hatalomnak milyen határidővel, a dokumentumok milyen körét, milyen magyarázat kíséretében kell eljuttatnia a törvényhozásnak, s hogy utána milyen jogosítványai vannak az előterjesztésekkel kapcsolatban a parlamenteknek. Amszterdam óta a törvényhozások elvileg nemcsak az első pilléres tervezetekhez, hanem a második és harmadik pilléres dokumentumokhoz, valamint a konzultációs jellegű anyagokhoz is joguk van hozzájutni, s a kormányoknak garantálniuk kell, hogy a parlamenteknek legyen hat hetük álláspontjuk megfogalmazására. Mára a legtöbb kormány hajlandó is megküldeni a dokumentumokat, de több helyütt ez - az amszterdami szerződés ratifikálásával 2004. tavasz-nyár 71
