Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 3-4. szám - NEMZETKÖZI BIZTONSÁG - Törő Csaba: Nemzetközi konfliktuskezelési elsősegély: a humanitárius fegyveres beavatkozások anatómiája
Nemzetközi konfliktuskezelési elsősegély: a humanitárius fegyveres beavatkozások anatómiája • fegyver- és hadianyag-utánpótlási forrásaik és útvonalaik elzárása a válságövezeten belül, valamint azon kívül is nemzetközi embargók bevezetésével (Bosznia 1992-95); • a hadban álló helyi eró'k lefegyverzése vagy fegyvereik begyűjtése (Szomália 1992, Bosznia 1994-95); • az eszkalációs folyamatok megállítását szolgáló büntető', valamint a polgári lakosságot célzó erőszakos lépéseket feltartóztató csapások (Bosznia 1995, Koszovó 1999); • a kulcsfontosságú kormányzati infrastruktúra, elsősorban a repterek és a kikötők biztosítása (Libéria 2003); • bizonyos terület ideiglenes ellenőrzés alá vonása (Észak-Irak 1991-ben); • külföldi állampolgárok és nemzetközi szervezetek képviselőinek kimentése (Szomália 1992-93); • a menekültek és elűzöttek visszatérésének biztosítása (Ruanda 1994).35 Megállapítható, hogy a humanitárius intervenció megjelölés alatt összegyűjtött különböző lehetséges feladatok meglehetősen nagy hasonlóságot mutatnak a kollektív biztonság helyreállítására hivatott „békekikényszerítési" intézkedések tartalmával.36 A fegyveres nemzetközi kényszerítő akciók mindkét típusánál a foganatosított intézkedésekkel - politikai és katonai következményeiket tekintve - a nemzetközi közösség gyakorlatilag „hadat üzen" a nemzetközi jogi kötelezettségeit súlyosan megsértő államnak vagy fegyveres csoportoknak. A végrehajtók Amint azt a Biztonsági Tanács határozatainak betartatásáról készült jelentés már néhány nemzetközi intervencióval és békefenntartó hadművelettel ezelőtt megállapította, a „fellépésre készek alkalmi koalíciói" lehetnek az agresszió, valamint a kirobbant konfliktusok eszkalációjának és terjedésének leghatékonyabb visszatartói.37 Az Egyesült Nemzetek Szervezetének szembe kell néznie az alapokmány 24. cikkében a nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért viselt „fő felelőssége", valamint határozatainak betartását szükség esetén kikényszerítő önálló eszközeinek hiánya között feszülő ellentmondással. Ennek áthidalására az elmúlt évek előzetes felhatalmazással indult (például Kuvait, Szomália, Bosznia, Macedónia, Ruanda, Albánia, Kelet-Timor) vagy utólag jóváhagyott (Libéria, Sierra Leone, Közép-afrikai Köztársaság, Koszovó) katonai fellépéseinek majdnem mindegyikét (Haiti alkotmányos rendjének helyreállítását kivéve) többnemzetiségű „koalíciós erők" hajtották végre. Ezek alapján megállapítható, hogy „tettre kész államok" alkalmanként változó összetételű csoportjai vagy a regionális biztonsági szerveződések tűnnek a nemzetközi fenyegetéssé váló komplex válsághelyzeteket kezelni képes és ténylegesen alkalmazható megoldásnak. Az alapokmány VII. fejezetében biztosított jogköreinek fegyveres erő alkalmazására is felhatalmazó mandátumok formájában történő delegálásával a Biztonsági Tanács 2004. ősz-tél 173
