Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 3-4. szám - EURÓPAI UNIÓ - Tóth Kristóf: Az Európai Unió helye az új világrendben
Az Európai Unió helye az új világrendben „A Prodi-bizottság elkövetkezendő öt éve a nagy változások időszaka lesz. Az európai integráció elmélyül és ezzel párhuzamosan az unió nekilát a bővítés folyamatának, haladva ezzel kontinensünk újraegyesítése felé." E bizakodó hangvételű záró sorokkal, de magával az egész dokumentummal kapcsolatban is számos kérdés fogalmazódik meg. A Prodi-bizottság mandátuma idején ugyanis, a bizakodó hangvételre rácáfolva, a stratégiai célkitűzések gyakorlati megvalósulása - különösen azok (CFSP, saját haderő és a biztonságpolitikai identitás vitatott kérdésköre), amelyek a nemzetközi szerepvállaláshoz oly fontosak lennének - szinte alig haladt valamit előre. Amennyiben pedig hosszabb intervallumban gondolkodunk - kiindulva a múlt tapasztalataiból és a jelen helyzet kihívásaiból - a kérdéseket még mindig adekvátnak tartom. Tehát: Valóban képes lesz-e Európa politikai értelemben kollektíván válaszolni a fent említett globális méretű kihívásokra? Képes lesz-e az unió a gazdasági integráción túlmenően az új, politikai értelemben vett Európát egységes, valódi regionális entitássá formálni, mely a gyakorlatban is komoly stabilizáló erő lesz? - fogalmazódik meg, amikor még arról sincs egységes vélemény az unió határain belül, hogy meddig tart Európa, és az földrajzilag, kulturálisan, vagy valamely más szempontrendszer szerint értendő-e. Úrrá tud-e lenni Európa egymaga a közvetlen szomszédságában, a közelmúltban lezajlott - de ki tudja, hogy még milyen meglepetéseket tartogató - geopolitikai átrendeződéseken, látva a közös kül- és biztonságpolitikai együttműködés súlyos kérdőjeleit. Lehet-e stabilizáló erő, politikai súllyal bíró globális szereplő egy olyan Európai Unió, amelynek biztonságát az Egyesült Államok dominanciája alatt álló katonai szervezet, a NATO hivatott garantálni. Lehetősége lesz-e valaha az EU-nak politikai és katonai szempontból kikerülni az Egyesült Államok gyámsága alól, és képes-e ellensúllyá válni az USA hegemóniájával szemben. Nyilvánvalóan a jövő alakulása válaszolni fog az itt feltett, és még számos - szű- kebb, illetve tágabb értelemben - ehhez a témakörhöz kapcsolódó kérdésekre. Mivel azonban nincs arra mód, hogy az Európai Unió politikai jövőjének minden aspektusát és kérdőjelét körbejárjuk, így e tanulmány keretei között az unió nemzetközi politikai szerepvállalását közvetlenül érintő és sok esetben hátráltató közös kül- és biztonság- politika eddigi fejleményeit és kilátásait - belső tényezőként, valamint külső tényezőként (ha lehet egyáltalán ilyenről beszélni a globális interdependencia világában) - a nemzetközi politikai színtér nyújtotta szerepvállalás lehetőségeit kísérlem meg áttekinteni. Ez utóbbi vonatkozásában különös figyelmet szentelnék az Amerikai Egyesült Államoknak a kétpólusú világrend utáni, die elsősorban a 2001. szeptember 11-ei terrortámadást követően egyre nyíltabbá váló hegemóniájára és annak EU-ra gyakorolt hatására. További kérdésként merül fel, ha nem a legfőbbként, az unió nemzetközi szerepvállalását illetően, hogy e tényezők milyen viszonyban állnak egymással. Vagyis az itt külső és belsőként megnevezett tényezők egymást erősítő, centripetális jellege vagy gyengítő, centrifugális jellege válik-e meghatározóvá a belátható jövőben. 2004. ó'sz-tél 81
