Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 3-4. szám - EURÓPAI UNIÓ - Győri Enikő: A megosztottság nem akadálya a sikerességnek - Málta EU-csatlakozása
Győri Enikő rikai brit gyarmatok egyikének szintjére süllyedjen. A XX. század első felének másik nagy politikai ereje az úgynevezett Strickland Párt volt, mely egyértelműen „filobrit" irányvonalat követett.12 A harmadik, ekkor még jelentéktelen politikai erő a Máltai Munkáspárt (Malta Labour Party, MLP) volt. A második világháború alatt a briteknek, azon túl, hogy a korábban Máltának adományozott jogok nagy részét a rendkívüli helyzetre való tekintettel visszavonták, mindenki gyanús lett, akinek alattvalói hűségéhez bármi kétség férhetett. Ennek következtében a Nemzeti Párt teljes vezérkarát, ezzel a máltai értelmiség jó részét korábbi nyílt olaszbarátságuk miatt (hisz Mussolini Itáliája akkor ellenség volt) Ugandába deportálták. A háború után egytől-egyig visszatértek, de a történtek miatt a korábbi filobrit politikai erők örökre diszkreditálódtak. A Strickland Párt ennek következtében eltűnt. A Nemzeti Párt a Brit Nemzetközösségen belüli autonóm státus megszerzésére való törekvés politikáját hirdette meg (India példája nyomán). Az 1947-es választásokon, a történelem során először, a máltai Munkáspárt szerezte meg a győzelmet. Paul Boffa miniszterelnök katolikus Munkáspártja nem sokáig maradt hatalmon; a feltörekvő, egykori oxfordi diák, Dom Mintoff új utakra akarta vinni a pártot. Szakadás következett be a politikai erőn belül, el is vesztették az 1950-es választásokat. Ekkor a Nemzeti Párt Ugandát is megjárt legendás vezére, Enrico Mizzi alakíthatott kormányt. Pár hónappal később azonban elhunyt, s utóda a kormányfői székben öt évre a Nemzeti Párt fiatalabb generációjához tartozó (Ugandát nem járt) George Borg Olivier lett, aki egészen 1977-ig állt a párt élén. 1955-ben Mintoff Munkáspártja a Nemzeti Párttal szembeni politizálás jegyében még a Nagy-Bri- tanniába való teljes integrálódást hirdette, meg s nyerte is vele a választásokat. Időközben azonban mind több vitája keletkezett a gyarmattartókkal (ez a Szuezi-válság ideje, s a britek újra közvetlen irányítás alá vonták Máltát), így lemondott; s 1958-ban - száznyolcvan fokos fordulatot véve - már a teljes függetlenség kivívását tűzte zászlajára. 1961-ben, amikor újra a Nemzeti Párt került a hatalomra, a britek új alkotmány adományozásával próbálták menteni a menthetőt, de a folyamatot már nem lehetett visszafordítani. 1964. szeptember 21-én, George Borg Olivier miniszterelnöksége idején Málta tehát függetlenné vált; ennél békésebb úton soha gyarmat nem szakadt el az anyaországtól. A szigetország ugyanakkor nem vált ki a Brit Nemzetközösségből, így a brit uralkodó maradt Málta államfője (államformája tehát alkotmányos monarchia volt). Olivier, akit 1966-ban újraválasztottak, arról állapodott meg a korábbi gyarmattartóval, hogy a brit hadsereg még tíz évig a szigeten marad ötvenmillió fontért cserében. Amikor Dom Mintoff Munkáspártja 1971-ben hatalomra került, az egyezséget újratárgyalták, így 1979 márciusában az utolsó brit hadihajó is elhagyta a Nagykikötőt (Grand Harbour). Már a függetlenség elnyerése előtt vita folyt a máltai képviselőházban az Európai Gazdasági Közösséggel való kapcsolattartásról, illetve arról, hogy kellene-e az Egyesült Királyságnak (melynek akkor Málta is részét képezte) csatlakoznia az EGK-hoz. Két évvel az önállóság kivívása után, 1966-ban kezdődtek meg a tárgyalások az EGK-val, s 44 Külügyi Szemle
