Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 3-4. szám - EURÓPAI UNIÓ - Gazdag Ferenc: Nonproliferációs kérdések az Európai Unió politikájában
Gazdag Ferenc Reinforced POC). Az MTCR tanácskozásokról készült hivatalos összefoglalók nem nyilvánosak. A rendszer állandó titkárságot nem működtet. Az összekötő csoport üléseihez kapcsolódó adminisztratív teendőket a francia külügyminisztérium látja el. Az 1999 októberében tartott plenáris ülésen különösen nagy figyelmet kaptak a Közel- Kelet, Dél-Ázsia és a Távol-Kelet egyes országaiban zajló ballisztikusrakéta-programok, amelyek egyre inkább nemzeti fejlesztéseken alapulnak, és egyre kisebb mértékben függenek a technológiaimporttól. Az MTCR-ban részt vevő országok aggodalommal szólnak arról, hogy ezek a fejlesztések számos esetben már nagy hatótávolságú rakétarendszerek gyártására irányulnak. Ez a tendencia az adott térségen belüli és kívüli országok számára egyaránt fenyegetést jelenthet, és új fegyverkezési versenyt indíthat el. Az Európai Unió számára a rakéták által megjelenített fenyegetés az első öbölháború során került előtérbe, és a vegyi- és biológiai fenyegetéshez hasonlóan újabb impulzust kapott az Egyesült Államokat ért 2001. szeptemberi terrortámadás után. Mint bármely más fenyegetés esetén is, az első megválaszolandó kérdés, hogy pontosan milyen rakétáktól is kell Európának tartania? A hidegháború befejezésével szerződéses formában rendeződtek a bármely célpontot elérő rakétákra vonatkozó tárgyalások,35 s ezen belül nyilvánvalóan csak azok az eszközök és azok az országok maradtak, amelyek nem részesei valamilyen formában a korábbi megállapodásoknak. A szakértők szerint az Európát érintő rakétafenyegetést mindenekelőtt a Scud típusok és a robotrepülőgépek (közismert, de pontatlan elnevezéssel: cirkáló rakéták) jelenthetik.36 Az utóbbiak esetében a gondok elsősorban a technológia gyors fejlődéséből fakadnak: a GPS37 rendszer elterjedése a korábbinál elképzelhetetlenül nagyobb pontosságot kölcsönöz e fegyverek találati képességeinek. A rakétatechnológia terjedését három módon lehetséges fékezni: az előállításhoz szükséges technológia át nem adásával (a fő eszköz erre az MTCR), a rakétatechnológia birtoklásához kötendő normarendszer kiépítésével s végül a rakétavédelem kiépítésével.38 Ez utóbbinak a technikai kivitelezése pillanatnyilag még nem megoldható, ezért az EU- államok az első két lehetőség gyakorlati kivitelezésén fáradoznak. A különféle kezdeményezések - ilyennek tekinthető a 2002. novemberi Hague Code of Conduct Against Ballistic Missile Proliferation (HcoC) vagy az exportlisták további fejlesztése - ebbe az irányba mutatnak, de mint az észak-koreai és kínai esetek jelzik, gyakran az USA közvetlen pressziós lépései hatásosabbak, mint az unió indirekt befolyásolási eszközrendszere. Ami az EU kül- és biztonságpolitikája szempontjából lényeges, az, hogy az EU biztonsági stratégiája a tömegpusztító fegyverek proliferációját a biztonságot fenyegető „potenciálisan legnagyobb" veszélynek jelölte meg.39 Ezért az ellene való küzdelem alapvető az Európai Unió és tagállamai számára, s elmondható, hogy az EUSZ szerződés aláírása óta növekvő figyelmet kapnak a nonproliferációs kérdések az EU- országok diplomáciájában mind tagállami, mind közösségi dimenzióban. A tömeg- pusztító fegyverek elterjedésének fékezése természetesen korábban is napirenden volt, de a kilencvenes évektől részint az első öbölháború tapasztalatai, részint Franciaország 16 Külügyi Szemle
