Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)

2004 / 1-2. szám - KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE - Füsti Molnár Zsuzsa: Paul Bracken: A fegyverzetellenőrzés (újbóli) átgondolása

Könyv- és folyőiratszemle tűnhet az a konklúzió, hogy a fegyverzet-ellenőrzés helyett a katonai stratégia eszkö­zeivel kell fellépni. Ám mindkét megoldás alkalmazhatósága korlátozott: a második nukleáris kor problémáit már nehéz lenne csupán multilaterális szerződésekkel orvo­solni, a katonai megoldások pedig hosszú távon nem hoznak eredményeket. A modern fegyverzet-ellenőrzés az 1960-as évek elején jött létre, és három alappillé­ren nyugodott. Először is: élesen elhatárolta magát a leszereléstől. A leszerelés a hábo­rú esélye és a fegyverek száma között egyenes összefüggést látott, ezért elsődleges cél­ja a fegyverek számának csökkentése volt. Ezzel szemben a fegyverzet-ellenőrzés a stratégia valamint a háború elkerülésének célja közötti összefüggést elemezte, és alap­művei is arra a kérdésre összpontosítottak, hogy a nukleáris fegyverekkel hogyan csökkenthető a háború esélye. Másodszor: különbséget tett a célok és az eszközök kö­zött, például amellett, hogy a nukleáris fegyvereket destruktívnak tekintette, azok hasznát is szem előtt tartotta, hiszen nukleáris elrettentés nélkül nehéz lett volna vi­szonylagos békét teremteni a világban. A leszerelés szempontjából a taktikai nukleáris védelmi stratégia például katasztrófának számított, mivel növelte a nukleáris fegyve­rek számát, és Európában inkább legitimizálta, semmint betiltotta volna ezeket a fegy­vereket. Ellenben a fegyverzet-ellenőrzés nézőpontjából ennek a stratégiának megvolt a létjogosultsága, mivel csökkentette a háború esélyét Európában, és tudatosította a Szovjetunióban, hogy a részéről elkövetett bármilyen támadás nukleáris háborút von maga után. A fegyverzet-ellenőrzés harmadik alappillérét a szélsőségek közötti közép­út kialakítása alkotta. Az 1960-as évek elejének stratégiáját két ellentétes csoport véle­ménye határozta meg: az egyik szerint a fegyverkezési verseny több veszéllyel fenye­get, mint maga a Szovjetunió, ezért nukleáris leszerelésre törekedett egy megerősített ENSZ égisze alatt; a másik szerint a szovjet rezsim annyira ördögi, hogy csupán a ka­tonai erő eszközeivel, főként atomfegyverekkel szelídíthető meg. A fegyverzet-ellenőr­zés keretén belül a két álláspont közötti számos vita egy áthidaló álláspont kialakításá­hoz vezetett. Napjainkra a fegyverzet-ellenőrzés pillérei erősen megkoptak, sőt sok esetben ösz- szeomlottak. A fegyverzet-ellenőrzés gyakran a leszerelési problémák megvitatásának trójai falovaként működik, amikor a nukleáris fegyverek, taposóaknák, biológiai és ve­gyi fegyverek stb. csökkentésének megvitatásához nyújt ürügyet. Mivel kezdetben az egyezmények jelentették a fegyverzet-ellenőrzés fő pillérét, azok hanyatlása természe­tesen maga után vonta az utóbbi visszaesését is. A fegyverzet-ellenőrzés azonban egyezmények nélkül is elérhet fontos célkitűzéseket, és nincs feltétlenül kudarcra ítél­ve. Ennek egyik példája a Washington és Moszkva között kiépített forródrót volt, amellyel mindkét fél elismerte a fegyverkezés által képviselt rendkívüli veszélyeket, így többet ért, mint bármilyen aláírt szerződés. Ezenkívül az 1990-es években kialakult helyzet túllépte a meglévő szerződéseket. A fegyverzet-ellenőrzés egyik legnagyobb si­kerének az 1968-ban megkötött atomsorompó egyezmény számított, amely eleinte sikere­2 88 Külügyi Szemle

Next

/
Oldalképek
Tartalom