Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE - Joób Kristóf: Hauke Brunkhorst : Alkotmány nélkül megalkotva. Az Európai Unió fejlődés és forradalmi átalakulás között
Könyv- és folyóiratszemle többségi döntések demokratikusnak tekinthetők, de valójában semmivel sem inkább azok, mint egy bíborosi kollégium szavazatának eredménye. Az 1963-ban meghirdetett, úttörőnek számító közvetlen beleszólás doktrínája abból indult ki, hogy a közösségi jog legitimitását az unió nemcsak a tagállamok ratifikációjának köszönheti, hanem az egyes polgárok jóváhagyásának is, akik számára a közösségi jogszabályok a kötelességek előírásával együtt a jogot is biztosítják a döntéshozatalban való részvételre. Néhány évvel később a német alkotmánybíróság az unión belüli szerződéseket már „bizonyos mértékig az unió alkotmányának" nevezte. Rendszerelméleti szempontból az EU kétségtelenül már régóta rendelkezik alkotmánnyal. Ezt a hagyományos értelemben vett állami alkotmányoktól egy strukturális ismérv különbözteti meg alapvetően: a hagyományos nemzetállami modellben megfigyelhető erősebb kapcsolat a jog és a politika között az új, szupranacionális kontextusban a jog és a gazdaság kapcsolatának javára tolódik el. A gazdasági szereplők (társaságok és konszernek) egyre nyomasztóbb befolyása egy, a globalizációs folyamatra és a hagyományos politikai állam mozgásterének összeszűkülésére olyannyira jellemző fenyegetést hord magában, amely komoly veszélyt jelent a demokratikus szabadságjogokra nézve. Ugyanakkor azt is észre kell venni, hogy más szupranacionális entitásokkal összehasonlítva az Európai Unióban a hatalmi ágak demokratikus szétválasztása szinte tökéletesen működik. Azonban a törvényhozás és végrehajtás ezen újfajta szétválasztása nemzeti és elsősorban nemzetek feletti szinten a végrehajtó hatalmi ágnak kíván kedvezni, a törvényhozói rovására. A jogállami ellenőrzési mechanizmusok ilyetén gyengítése a rendszer demokratikus jellegét kérdőjelezheti meg hosszú távon. A kérdés azért számít viszonylag égetőnek, mert az unió jogi normái, akárcsak az Európai Bíróság ítéletei - a demokratikus eszközökkel megközelíthetetlen Európai Központi Bank intézkedéseiről nem is beszélve - közvetlen hatást fejtenek ki az egyes uniós polgár privát szféráján belül is. A globális hálózatok (szervezetek) nem demokratikus és hegemén jurisdikciójának veszélye igen problematikus felvetés, mivel - a szerző meglátása szerint - az európai integrálódási és a világszintű globalizálódási folyamatokkal szemben, úgy tűnik, nincs ésszerű alternatíva, csak vallási és nemzeti fundamentalizmus vagy esetleg tekintélyuralmi imperializmus. Minden további alkotmányozási elképzelés alapkérdése nem az lesz, hogy hogyan korlátozhatjuk az állam (értsd: EU) hatalmát, hanem az, hogy hogyan biztosíthatjuk a jogalanyok hatalmát az állammal szemben. Mert az állami és a privát hatalom korlátozása a polgárok demokratikus hatalomgyakorlásából kell eredjen, legalábbis ott, ahol az alaptörvény (alkotmány) az egyenlő szabadságjogok elvén alapszik. Az uniónak éppen ezért elsősorban nem egy új írott alkotmányra lenne szüksége, hanem a de facto működő alkotmány módosítására, hogy az szellemében kellően demokratikussá váljék (a technokratikus szemlélet felváltása a demokratikussal sajnos mind a mai napig csak egy papírra fektetett jogi célkitűzés maradt). 2 80 Külügyi Szemle
