Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)

2004 / 1-2. szám - MAGYARORSZÁG ÉS A SZOMSZÉDOS ÁLLAMOK - Szilágyi Imre: Magyarország és a délszláv térség 1990 után

A magyar külpolitika és a délszláv térség 1990 után tekintve, meglehetősen sikeres volt. Szerbia esete viszont ennek éppen az ellenkezőjét mutatta. Adott esetben a baloldali kormányok éppúgy kénytelenek voltak szembenéz­ni a belgrádi politikai irracionalizmussal, mint az Antall- vagy mint az Orbán-kor- mány. Sőt hiába került hatalomra Belgrádban egy a korábbinál demokratikusabb és európai irányultságú politikai elit, a vajdasági magyarok helyzete a korábbihoz képest még romlott is, s a szerb kormány magatartása kényszerűen kiváltotta a magyar kor­mány erős ellenlépését. Nem a magyar kormányokon múlik majd, hogy sikerül-e Szer­biával is a másik két délszláv államhoz hasonlóan olyan jószomszédi viszonyt kialakí­tani, amelyet sem kisebb gazdasági érdekkülönbségek, sem pedig a kisebbségi kérdés nem képes megkérdőjelezni. Jegyzetek 1 Vladimir Goati: ízbori u SRJ od 1990. do 1998. Voljn gradana ilí izborna manipulacija. Centar za slobod- ne izbore i demokratiju, Beograd 1999, 27-58. o.; Serbia between the Past and the Future. Institute of Social Sciences-Forum for Ethnic Relations, Belgrade 1995,11-30. o. 2 V.: Politikai kulisszatitkok. Vasárnapi Hírek, 1991. február 3. 3 Jeszenszky Géza Jugoszláviában, Magyar Hírlap, 1990. június 22.1-2. o. 4 Jeszenszky Géza Zágrábban, Magyar Hírlap, 1990. június 23.1-2. o. 5 Magyar külpolitikai évkönyv 1990. Külügyminisztérium, Budapest 1990, 221. o. 6 Magyar külpolitikai évkönyv 1990. Külügyminisztérium, Budapest 1990, 340. o. 7 Gerlóczy Ferenc: Népszavazás Szlovéniában, Heti Világgazdaság, 1991. január 3.14-15. o.; Szlovén Függetlenségi Nyilatkozat. Kilépés, indulj!, Heti Világgazdaság, 1991. március 2,19-20. o. 8 Magyar külpolitikai évkönyv 1991. Külügyminisztérium, Budapest 1991, 141-143. o. 9 Antall József országgyítlési beszédei 1990-Í993. Budapest, Athenaeum Nyomda Rt., 1994,159., 162. o. 10 Fegyverszállítási ügy. A Borba elutasít. Népszava, 1991. április 09. 11 Még mindig téma a fegyverügy. Jugoszláv csúcs. Pesti Hírlap, 1991. április 12. 12 Rupel, Dimitrij: Skrivnost drOave. Dele-Slovenske novice, Ljubljana 1992, 68-69., 97-98. o. 13 Kende Péter: Horvátország, Jugoszlávia és a magyar nemzeti érdek. Beszélő, 1991. február 16.31. o. 14 (d. j.): A határon egyelőre minden csendes), Magyar Nemzet, 1991. május 10. 15 Magyar külpolitikai évkönyv 1991. Külügyminisztérium, Budapest 1991,195. o. 16 Magyar külpolitikai évkönyv 1991. Külügyminisztérium, Budapest 1991, 248. o. 17 (dési): Katonai szakértő a jugoszláv válság magyar következményeiről. Magyar Nemzet, 1991. má­jus 6. 18 Novák Császár Jolán: Kisebbség a plebiscitum előtt és után. Népiíjság, 1990. december 7. 19 Tanács István: Szabadkai riportunk. A béke szigete. Népszabadság, 1991. május 10. 20 Szabó F. Ferenc: A vajdasági magyarok félnek, Kurír, 1991. június 26. 21 Póti László: A „htm''-tó'l a „HTM"-ig - a prioritások kérdése a magyar külpolitikai orientációvál­tásban, 1990-1997. In: Zsinka László (szerk.): Külpolitika és modernizáció. Stratégiák és eszközök. BIGIS, Budapest 1996. 75-89. o. 22 A berlini nyilatkozat szellemében. A külügyi szóvivő tájékoztatása. Népszabadság, 1991. június 26. 23 Eszes Tibor: Kormánytisztviselő nem megy Ljubljanába. Népszabadság, 1991. június 27.; Szenkovits Péter: Toleranciát vérfürdő helyett, Népújság, 1991. július 5. 24 Magyarországi reagálások. Népszabadság, 1991. június 28. 2004. tavasz-nyár 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom